Tűzoltótörténeti Kiállítás

A helyi védettség alatt álló szentesi tűzoltóság épülete 1954-ben épült. Egyik legjellemzőbb sajátossága a 24 méter magas tűztorony, melyből a látogatók megszemlélhetik Szentes város panorámáját. A tűzoltóság udvarán egy régi tartalékszertár átépítése révén kapott helyet az Állandó Tűzoltó Történeti Kiállítás, mely 60 m2-en mutatja be Szentes és környékének tűzvédelmi fejlődését.

A kiállítás keretein belül megtekinthető a 1873-ban megalakult helyi tűzoltó egyesület alapító dokumentumai, a korabeli tűzoltóságot létrehozók fényképei, relikviái. Emellett látható még a XX. század első évtizedeiben készült 3 db Köhler „mozdonyfecskendő” és 1 db tartályos vízhordó kocsifecskendő is, mely nemcsak a készítők, hanem helyi tűzoltók kézügyességét is magán viseli. Továbbá megtalálható több, az 50-es években és később készült kismotorfecskendő, tűzoltó készülék, légzőkészülék és a tűzoltók mindennapos tevékenységéhez szükséges eszközök.

Természetesen ez a kiállítás sem nélkülözheti a hasonló tűzoltó tárlatok egyik leglényegesebb elemét, a tűzoltók szimbólumát: a tűzoltó sisakok bemutatását. Az épületben több az 1900-as évek elejéből származó bőrsisak, majd az ezt követő esztendők során a magyar és a külföldi tűzoltóságok által használt sisak is megtekinthető. Mind a fő- és toronyépület, mind az Állandó Tűzoltótörténeti Kiállítás az év bármely időszakában, előzetes bejelentés alapján látogatható.

Állandó Tűzoltótörténeti Kiállítás

  • Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hivatásos Tűzoltóság
  • Cím: 6600 Szentes, Kossuth u. 47.
  • Tel.: +36-63/561-041
  • E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Képek (43 db)

 
 

Partnerek

 
 
 

Elérhetőség

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 6600, Szentes, Kossuth tér 6.
Telefon: +36-63/510-307
Fax:+36-63/510-341
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.