Hangos idegenvezetés

Bevezető
Szentes 30000 fős lakosságával Csongrád megye harmadik legnépesebb városa. Életében meghatározó a napfényben és a termálvízben való gazdagság. A Tisza partján elhelyezkedő fiatalos dél-alföldi település jó szívvel tárja ki kapuit a gazdaság, a sport, a kultúra és az idegenforgalom követei előtt, érdeklődéssel fordul mások felé és büszkén mutatja meg saját értékeit is.
Fájl mérete:5.95 MB
1. Széchenyi-liget
Túránkat a Széchenyi ligetben kezdjük, „az élmények szigetén”, ahol élménymedencék, csúszdák, játszóterek és teniszpályák mellett nyugalmas zöldövezet várja az idelátogatókat. A Széchenyi-liget a város szívében fekszik, mintegy 500 méterre a központtól. A Kurca-folyó által övezett liget Szentes egyik legszebb közalkotása, mely 1869-ben készült el.
Fájl mérete:4.63 MB
2. Szentesi Üdülőközpont
Ha valami másra vágyunk, mint a felkapott üdülőhelyek nyüzsgése, és inkább nyugalmas, emberléptékű környezetben, de víz közelében szeretnénk néhány napot eltölteni családunkkal, Szentes tökéletes választás.
Fájl mérete:4.22 MB 
3. Dózsa-ház, sportpályák
A Csongrádi út másik oldalán fekszik a Dózsa-ház a sportpályákkal, az egykori kézilabda-pályával és a kerékpár- és görkorcsolya-akrobatikai pályával. A Dózsa Ház 1932-37-ben épült neoromantikus stílusban, Antal Endre és Dobovszky József István tervei alapján. Vitéz Orgován János szentesi kőműves mester kivitelezte. Az épület mellett található óriás tölgyfát a ház építésekor ültették, előtte 1942-ben állították az Országzászlót.
Fájl mérete:2.93 MB 
4. Erzsébet tér
Szentes egymásba nyíló terei által megnyitja a szíveket – összeköti az embereket. Az első állandó kőhídon áthaladva, előbb az Erzsébet királynéról elnevezett, 1914-ben kialakított térre jutunk. A teret régebben Szentháromság térnek nevezték, a nyugati részén 1886-ban felállított Szentháromság-szoborról kapta nevét, mely Joblonszky Vince alkotása.
Verzió: 2010. 06. 01.
Fájl mérete:3.64 MB Letöltések száma: 322
5. Szent Anna Templom
Az Erzsébet térbe torkollik a Szent Imre herceg utca. Sarkán a város egyik legjelentősebb műemléke, a római katolikus Szent Anna templom áll. Az 1764-1768 között emelt barokk templomot 1844-ben a torony kivételével lebontották. Jelenlegi, klasszicizáló formáját 1847-ben nyerte. Az átépítéskor a torony újabb emeletet és laternás, hagymatagos késő barokk sisakot kapott.
Fájl mérete:5.42 MB 
6. Horváth Mihály Gimnázium
A Szent Anna Templom melletti, nagy múltú Horváth Mihály Gimnázium kétszintes, eklektikus stílusú téglaburkolatú főépülete 1888-ban épült Benkó Károly tervei alapján, majd 1915-1918 között bővítették oldalszárnyakkal Ybl Lajos tervei szerint. Az 1859 óta működő gimnázium Szentes legpatinásabb középiskolája. Magas színvonalú nyelvi képzése és az országban elsőként elindított színjátszó tagozata tette ismertté.
Fájl mérete:2.69 MB 
7. Olimpiai Tölgy
Továbbhaladva a Szent Imre Herceg utcán a Petőfi Sándor Általános Iskola saroképületéhez érkezünk, mely egykoron polgári leányiskolaként működött. Az iskola eklektikus stílusú épülete Bohn Alajos tervei alapján készült 1912-13-ban. Főbejárata négy kerekoszlopos, kőből faragott timpanonos kiképzésű. Fogadószintjén látható az iskolaépítő igazgatónő, Papp Lajosné Gonda Júlia (1869-1964) emléktáblája, amelyet a Csallány Gábor Múzeumbaráti Kör helyezett el 1994-ben.
Fájl mérete:2.31 MB 
8. Péter Pál Polgárház
A díszkerttel és vendégházzal rendelkező, klasszicizáló stílusú, oszlopdíszes, alápincézett, utcasarokra kikönyöklő sarokház a Petőfi Sándor utcában található. A ház 1830 körül épült, s az alföldi téglaépítészet egyik korai példája. Itt kerülnek bemutatásra Szentes város 1836—1945 közötti polgári emlékei és dokumentumai, a Péter-család és baráti körének rekvizitumai.
Fájl mérete:2.22 MB 
9. Művészetek Háza
A Művészetek Háza a városközpont magjában, a szecesssziós Petőfi Szálló mellett helyezkedik el. Üzemeltetője a Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Az épületet 1840 körül kezdték építeni, 1952-ig a város legmódosabb polgárainak a tulajdonában volt. 1968-ban védett műemlékké nyilvánították.
Fájl mérete:3.68 MB 
10. Kossuth tér
A Petőfi Sándor utca végére érve Szentes főterére érkezünk mely 1892 óta viseli Kossuth nevét. A valamikori piactér körül emelkednek Szentes legjellegzetesebb középületei, melyek egyre szebb formát öltve díszítik a várost.
Fájl mérete:3.26 MB 
11. Városháza
A Kossuth tér déli oldalát a Városháza saroktornyos, manzárdtetős épülete uralja. Bohn Alajos, aradi születésű építészmester tervei alapján emelték 1911-ben (dr. Mátéffy Ferenc polgármester volt az építési bizottság elnöke). A legfontosabb kivitelezési munkákat szentesi mesterek pályázták meg és nyerték el. Az impozáns, késői barokk stílusjegyeket hordozó építmény manzárdtetős két főszárnyával a Kossuth tér és Erzsébet tér egy-egy oldalát határolja
Fájl mérete:3.05 MB
12. Koszta József Múzeum
A Kossuth teret nyugatról a volt Vármegyeháza középrizalittal hangsúlyozott, méltóságteljes épülete határolja. A Vármegyeháza műemléki épülete Makay Endre tervei alapján készült 1883-ban neoreneszánsz stílusban. Ma konferenciaközpont, valamint a Levéltár és a Koszta József Múzeum otthona.
Fájl mérete:4.06 MB 
13. Református Nagytemplom
A Kossuth tér északi oldalán Szentes egyik legjelentősebb műemléképülete, a kora klasszicista Református Nagytemplom áll (1808-1826). Tűzfigyelő, körerkélyes tornyának alsó része 1774-ben készült. A templom az ország egyik legnagyobb, az Alföld leghosszabb hajójú temploma. Befogadóképessége 3500 fő, amellyel Szentes városának legnagyobb befogadóképességű épülete. Itt található az ország egyetlen működőképes eredeti Angster-orgonája mely Angster József és fia, pécsi mesterek munkája.
Fájl mérete:4.79 MB 
15. Kiss Bálint utca
A református templom mögött induló Kiss Bálint utca - egykori Templom köz - számos épülete védett (1-12. Sz.). Az utca névadója, Kiss Bálint (1772-1853) református lelkész, korának polihisztora, kiváló természetbúvára volt. A 2. szám alatti klasszicista stílusú, kúria-szerű, kéttraktusos, földszintes, magas tetejű, oszlopos tornáccal ellátott Református Lelkészlak nyújtott menedéket az önkényuralom idején Vörösmarty Mihálynak.
Fájl mérete:2.67 MB 
16. Tóth József és Sima Ferenc utca
Ha visszakanyarodunk az Erzsébet térre, s onnan az északi irányban lévő Tóth József utcában teszünk sétát közvetlenül a Kiss Bálint Református Általános Iskola mellett találjuk azt a házat ahol Boros Sámuel, Szentes első polgármestere lakott.
Fájl mérete:5.36 MB 
17. Szent Miklós Templom
Utunk során most visszatérünk a Kossuth utcára, s végigjárjuk Szentes főutcájának nevezetességeit. Mindjárt a hatemeletes épület után láthatjuk Szentes legrégibb műemlékét, a Szent Miklós magyar ortodox templomot. A XVIII. század első felében a háborús viszonyok miatt számos görög kereskedő család menekült Magyarországra, közülük többen Szentesen telepedtek le.
Fájl mérete:5.88 MB 
18. Fridrich Fényírda
A Fridrich Fényirda a Koszta József Múzeum iparművészeti- és helytörténeti emlékhelye. Speciális fotógyűjteménye a Szent Miklós téren található. Az 1905-ben épült és 1997-ben felújított épület az ország egyetlen vidéki fényirdája, falán Rózsa Gábor, a lokálpatrióta mérnök-muzeológus emléktáblája látható. Az épületben Fridrich János fotográfus felvételei, valamint műtermi- és laboratóriumi eszközei láthatóak.
Fájl mérete:3.58 MB 
19. Postatörténeti emlékszoba 
A város főutcáján található Posta épületében működik a Dél-Alföldi Postatörténeti Emlékszoba. A kiállítást több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként 2003-ban néhány postás dolgozó alapította. A Dél-alföldön élő aktív dolgozók és nyugdíjasok a gyűjteményt folyamatosan gazdagítják.
Fájl mérete:2.74 MB 
20. Luthet tér, Evangélikus templom
A Kossuth utcán továbbaladva a Luther téri, neogótikus, idomtégla architektúrájú Evangélikus Templomhoz érkezünk, mely Francsek Imre tervei alapján készült 1905-ben. A világító számlapos toronyórát a város ajándékozta az egyháznak. Az átadási szertartást Bachát Dániel bányakerületi püspök végezte. A templom ablakai színes üvegmozaikból készültek, az oltártérségben Krisztus-jeleneteket mintázva.
Fájl mérete:4.49 MB 
21. Sétálóutca
Kis kitérővel látogatást teszünk a Nagy Ferenc utcában, a város Sétálóutcájában, mely 2006-ban nyerte el jelenlegi felújított állapotát. Itt azonnal szembetűnik a város egyetlen mozijának épülete, az Őze Lajos Filmszínház, mely 300 néző befogadására alkalmas. Nevét a szentesi születésű híres színészről, Őze Lajosról kapta.
Fájl mérete:1.81 MB 
22. Sportcsarnok
Továbbhaladva a Sétálóutcán a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokhoz érkezünk, mely 1996-ban épült, és Szentes sportéletének egyik legjelentősebb színhelye. Adottságai révén a városi nagyrendezvényeken túl – mint például a regionális látogatottságú Télbúcsúztató Karnevál – magyar- és európa bajnokságok, sportfesztiválok, és éves szinten egyéb nagyrendezvények házigazdája.
Fájl mérete:3.49 MB 
23. Zsinagóga
Szentes főutcáján áll az 1998-ban helyreállított Zsinagóga (1868-1870), melyben funkcionálisan a Városi Könyvtár kapott helyet. A romantikus stílusú épület Knabe Ignác tervei szerint épült, s 40 éves elhagyatottság után a város egyik legékesebb épületévé vált.
Fájl mérete:7.92 MB 
24. Vasúttörténeti kiállítás
A Kossuth utca, majd folytatásában a Baross utca, a Vasútállomáshoz visz. A város első közlekedési vasútvonala 1887-ben jött létre Szentes és Kunszentmárton között. Ekkor épült az ún. indóház, de a növekvő forgalom következtében egyre szűkebbnek bizonyult. Az új épület 1928-29-ben épült szecessziós stílusban Magyary Zoltán tervei alapján. Az 1980-as évek közepén felújították, megőrizve kődíszeit, stílusát.
Fájl mérete:4.61 MB

MP3-as turisztikai térkép nagyobb térképen való megjelenítése

MIÉRT SZENTES?

Szentesről indultak Szentesről indultak
Mit gondolnak rólunk a "humormaffia" tagjai?
Szabadidő- paradicsom a Kurca partján Szabadidő- paradicsom a Kurca partján
Szentesi Üdülőközpont
Kalandok földön, vízen, levegőben
Kurca-part Kalandpark
Zöld oázis
A természet ereje
Fesztiválozz velünk!
Fesztiválok, nagyrendezvények
Aktív kikapcsolódás
Sportosan, fitten, egészségesen
Pezsgő kulturális élet
Kulturális csemegék
Szentesikumok
Izgalmas kistérség

Szentes film

Partnerek

 
 
 

Elérhetőség

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 6600, Szentes, Kossuth tér 6.
Telefon: +36-63/510-307
Fax:+36-63/510-341
E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.