Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Újabb egyeztetés történt, a Szentest is érintő, csökkenő tendenciát mutató vasúti járatok ügyében

2020 július 13-án Budapesten egyeztettek az érintett felek. A tárgyaláson részt vett Szabó Zoltán Ferenc, Szentes város polgármestere, Kiss Csaba alpolgármester, valamint a város képviseletében két műszaki szakember, Panyik-Tóth János és Várkonyi Tibor, akiket a MÁV Zrt. részéről Virág István pályaműködtetési vezérigazgató-helyettes, a MÁV-START Zrt. részéről pedig Dr. Bói Lóránd üzlet- és szolgáltatásfejlesztési igazgató fogadott a fővárosi székházban.

A szentesi delegáció átadta a 2020. július 02-án, Szentesen megtartott érdekegyeztető tárgyalás jegyzőkönyvét, az ott napvilágot látott műszaki prezentációt, valamint a fórumon elhangzott szakmai javaslatokat, melyek egy részét a MÁV és a MÁV-START Zrt. vezetői kifejezetten hasznosnak és szakmailag is megalapozottnak minősítettek.

A felek első körben abban állapodtak meg, hogy a térségben közlekedő vonatpótló autóbuszok útvonalában, megállási helyekben, indulási, érkezési és várakozási időpontok tekintetében, a helyi igények mindenképpen figyelembevételre kerülnek, igény szerint módosulnak. További megnyugtató információ, hogy vasúti közlekedésért felelős szakemberek, minden esetben értesítik a vonatpótló járatokat az esetleges vasúti késésekről, hogy az átszállás biztosított és zavartalan legyen.

Az ügy kapcsán további egyeztetések várhatóak, de immáron már az érintett települések polgármestereinek, és a térség országgyűlési képviselőinek megkeresésével, bevonásával.

Szentes Város Önkormányzata, minden további fejleményről folyamatosan tájékoztatja a tisztelt utazóközönséget.