Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Aktuális hírek

Sajtótájékoztató a nyertes pályázatokról

Pályázatokról sajtótájékoztató
Pályázatokról sajtótájékoztató

2010. május 3-dikai sajtótájékoztatón adott hírt Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala a megnyert, az egész város érintő pályázatairól.

A Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretén belül nyílt lehetőség a kistérségi székhelyek integrált fejlesztésére pályázni – hallhattuk Szirbik Imre polgármestertől. Így valósulhat meg Szentes városközpontjának rehabilitációja. Az általános cél az volt, hogy a helyi gazdaság a vállalkozások útján sikerrel fellendíthetők legyenek, a munkahelyek megőrzése megvalósuljon és a későbbiekben új munkahelyek születhessenek.
E pályázat keretein belül sor kerül többek között:

  • – a Kurca híd felújítására, illetve a kerékpáros és gyalogos forgalom zavartalan közlekedésének biztosítására,
  • – az Ady Endre és a Petőfi Sándor utcák bizonyos szakaszainak egyirányúsítására új út- és járdaburkolatokkal,
  • – a jelenlegi lámpás útkereszteződés helyett körforgalmi csomópont kialakítására,
  • – a vállalkozások számára új üzletportálok létesítésére,
  • – a műemlék jellegű épületek homlokzatainak a visszaállítására, rehabilitálására.

Jelentős része a projektnek a honvédelmi tárca partneri együttműködésével megvalósuló helyőrségi klub (Szentes, Ady Endre utca 2.) épületének a rekonstrukciója, ahol a homlokzat rendezésével egy időben a tervek szerint megvalósul a nyílászárók cseréje, valamint a teljes épület akadálymentesítése.

(mehr …)

Farkas Sándor átvette mandátumát

Farkas Sándor átvette mandátumát
Farkas Sándor átvette mandátumát

Ünnepélyes keretek között adták át május 7-én, pénteken az országgyűlési képviselői megbízólevelet Csongrád megye 5. számú választókerülete országgyűlési képviselőjének, Farkas Sándornak. A szentesi városháza konferencia termében megtartott mandátumátadáson a helyi választási bizottság elnöke, Fábján Sándor elmondta: Március 19-én 16 óráig 3 párt képviselőjelöltje adta le az összegyűjtött ajánlószelvényeket.

Az országgyűlési választások első fordulója rendkívüli eseményektől mentesen zajlott, gyors volt a szavazatszámlálás és pontos az adatszolgáltatás. A választópolgárok már az első fordulóban, április 11-én szavazataikkal egyértelműen kinyilvánították, hogy Farkas Sándort bízzák meg Szentes és térségének parlamenti képviseletével.

Április 11-én Csongrád megye 5. számú választókerületében a FIDESZ-KDNP jelöltje a leadott 21.262 szavazatból 11.692-őt kapott, 56 százalékos eredményt ért el. Varga Géza a szavazatok 22,68; Móra József Antal 21,31 százalékát kapta meg.

A 4. parlamenti ciklusát megkezdő Farkas Sándor országgyűlési képviselő a választópolgárok felé intézett köszönő szavaiban elmondta, hogy a következő időszakban azért dolgozik minden országgyűlési képviselő, hogy biztonságot, lehetőséget teremtsenek a magyar emberek számára. „Ezért dolgozom én is, pártoktól, vallási felekezetektől függetlenül.“

Szavazz Anitára, hogy Megasztár lehessen!

Szavazz Anitára, hogy Megasztár lehessen!
Szavazz Anitára, hogy Megasztár lehessen!

Ágoston Anita egyik rokona küldte el nevében a jelentkezést a Megasztárba két hónappal ezelőtt. 12 ezer ember közül sikerült tovább jutnia a legjobb ötszáz közé. Így a későbbiekben a tévén keresztül szavazhatunk majd rá. Most viszont a http://tv2.hu/p/231388 oldalon tudunk rá szavazni.

Hirtelen jött ötletként ugyanis az utolsó pillanatban beszélte rá a családja, hogy töltsön fel egy produkciót az oldalra. Az idő rövidsége miatt csak egy elég nyers és amatőr felvételt sikerült felraknia, de a fő, hogy van fent valami. Segítsünk hát neki és nyomjuk a szavazatokat, hogy később a tévében minél tovább tudjunk drukkolni érte.

Figyelem, egy e-mail címről csak egyszer lehet szavazni, mert regisztráció után nyomhatod a szavazatot! Fontos az is, hogy minél előbb szavazzunk. Száz valahány produkció közül kell nyerni és tényleg csak pár kattintás és jóindulat, együttérzés amit kér Anita. A video címe:L-O-V-E

(mehr …)

Virágszínvonalasabb Szentesért

Megyeháza
Megyeháza

A szentesi önkormányzat hagyományőrző módon az idei évben is meghirdeti a VIRÁGSZÍNVONALASABB SZENTESÉRT környezetszépítő versenyt, amelynek keretében kívánja elismerni azoknak a munkáját, akik sokat tesznek igényesebb környezetük kialakításáért, mely által a város virágosabbá, zöldebbé, élhetőbbé válik. Jelentkezni három kategóriában, egyéni, munkahelyi és lakóközösségi kategóriában lehet.

Jelentkezni június 30-ig lehet a 63/510-300-as vagy az 510-373-as telefonszámon, illetve e- mail-ben a baloghcs@szentes.hu internetes címen, valamint levélben vagy személyesen a szentesi polgármesteri hivatal műszaki osztályán lehet.

Tábor információkat várnak Szentesen

A szentesi önkormányzat az előző évhez hasonlóan idén is összeállítja a nyári táborok listáját, hogy ezzel a szülők és a gyermekek számára megkönnyítsék a szünidő tartalmas eltöltését, a gyermekek biztonságos felügyeletét igénylő szülők választását.

Ezért a szentesi polgármesteri hivatal művelődési osztálya kéri a táborok szervezőit, hogy május 14-ig jelezzék szándékukat a Művelődési Irodán: személyesen vagy postai úton a Kossuth tér 6. 218-as szobájában; e-mailben a virag@szentes.hu internetes címen; telefonon. a 63/510-345- ös, faxon a 63/510-332-es számon.

A művelődési irodának szüksége van a következő információkra: a tábor neve, helye, időpontja, szervezőjének neve és elérhetősége, illetve hogy milyen korosztályba tartozó fiatalok vehetnek részt a táborban.