2011. évre nyújtott sport- és diáksportköri támogatások
2011. évre nyújtott sporttámogatás a 60/2011. (III.09.) MOISB határozat alapján
(tovább…)
2011. évre nyújtott sporttámogatás a 60/2011. (III.09.) MOISB határozat alapján
(tovább…)

Az „Utazás 2011” budapesti kiállítása után debreceni és veszprémi kiállításokon is részt vett Szentes. Az Alföld és a Dunántúl két legjelentősebb idegenforgalmi seregszemléjén a nagyszámú látogató kiemelt érdeklődéssel figyelte azt a differenciált kínálatot, amelyet kínáltunk, időseknek, sportolóknak, családoknak és a kultúra kedvelőinek.
A kiállítások alkalmával kérdőíveket tölthettek ki az ország minden pontjáról érkező látogatók, akik számunkra is meglepő módon igen tájékozottak voltak Szentes város életéről. Az Üdülőközpont és a Vendégszeretet Egyesület programjai tetszést váltottak ki, így bízhatunk abban, hogy ebben az évben tovább szélesedik a városba látogatók köre. Kihívást jelent ez a szolgáltatók részére, akik erre válaszul egyesületbe tömörülve igyekeznek egységesebb arculatot kiépíteni és programokat szervezni.

Hamarosan újabb nagy rendezvénnyel gazdagszik a város. A Kézműves ízek fesztiváljával. A Szentesi Vendégszeretet Egyesület rendezi saját forrásból, a Művészetek Háza — úgy is mint az egyesület alapítókezdeményező tagja — infrastruktúráját, épületét, az udvart, az eszközöket és az anyagokat bocsátja a szervezők rendelkezésére.
Ez nem vásár, hanem fesztivál! Akik eljönnek, mint kiállítók, vállalják azt, hogy bemutatják gasztronómiai tudásukat, a Művészetek Háza és az egyesület, amit csak tud, mindent ingyenesen rendelkezésre bocsát. Cserébe azt kérik, hozzanak magukkal receptet, amit csak lehet, a helyszínen készítsenek el, és aki szeretne bekapcsolódni, annak legyen lehetősége megtanulni az ételkészítés folyamatát. Annak sincs akadálya, hogy árusítsák is az ételeket.
Azokat a kézműveseket várják, akik minőségi termékeket készítenek, olyat, ami illik a fesztiválhoz, annak jellegéhez.
Húsvét hétfőn délelőtt 10 órától este 6 óráig várja az érdeklődőket a Kézműves Ízek Fesztiválja.

Szentes Város Önkormányzata /69/2012. (III.30.) Kt. határozattal módosított 23/2012 (I.27) Kt. rendelet alapján/ nyilvános pályázat útján eladásra meghirdeti az alábbi ingatlanait:
A pályázati kiírások átvehetők a polgármesteri hivatal 226. számú irodájában (Szentes, Kossuth tér 6. szám). Az ingatlanokkal és a pályázatokkal kapcsolatban felvilágosítás kérhető a 63-510373-as telefonszámon.
A pályázatok a kiírásban szereplő határidő után is folyamatosan benyújthatók a kiírás visszavonásáig illetve ameddig az ingatlanok értékesítésre nem kerülnek.

A sokak által megismert városfejlesztési koncepció tartalmazza a kőhíd felújítását és korszerűsítését is. Az úgynevezett IVS pályázat kedvező elbírálása esetén júliusban kezdődnek meg a munkák. Az építés négy hónapja többségében félpályás útlezárással jár.
A felújítás során a bíróság felöli oldalon az eddigi stílusnak megfelelő hozzáépítés történik, ezzel biztonságos módon kerülnek összeépítésre a kerékpárút szakaszai. A szélesítés egyben megőrzi a híd klasszikus stílusát, az új oldalpalánkok átláthatóságot biztosítanak, a kiépülő közvilágítás pedig kiemeli a híd látványosságát. Új útburkolat, új járdák, új kerékpárút, új világítás és a régi stílus fog egymásra találni a Kurca felett.