Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: webmester

Készülődés az ünnepre

Szent István Napok 2011
Szent István Napok 2011

Szentesen újszerű rendezvényekkel ünneplik az Alkotmány és Szent István évfordulóját. Ebben az évben első alkalommal augusztus 18-21-e között megrendezik a Szárnyas Napokat, amely elsősorban a szórakozást, a kikapcsolódást helyezi előtérbe.

Emellett azonban többek között lesznek sportversenyek, kulturális bemutatók, és esténként természetesen számtalan könnyűzenei koncert. A tervezett programok kicsiknek és felnőtteknek egyaránt kellemes időtöltést biztosítanak.

 Augusztus 20-án 18 órától pedig az Ifjúsági Ház színpadán megrendezik a már hagyományos Szent István Napot, melynek keretében megszegik és megáldják az új kenyeret, egymást követik a zenés táncos produkciók, majd este 10 órakor megtartják a látványos tűzijátékot.

A rendezvények anyagi forrásait pályázati és szponzori, valamint önkormányzati támogatások fedezik.

Szárnyasnapok Szentesen

Szárnyas Napok
Szárnyas Napok

A Csongrád megyei térség egyik nevezetessége a baromfi feldolgozás, a másik a zöldségtermesztés, és mivel az utóbbi kapcsán évek óta tartanak Lecsófesztivált, idén úgy döntött a dél-alföldi város, hogy az előbbinek is jár a különleges figyelem – hangoztatta Bertók Róbert főszervező a június 16-ai sajtótájékoztatón.

Az augusztus 18. és 21. közötti rendezvénynek két fő iránya van. Az egyik a gasztronómia, a másik a szórakozás.

(tovább…)

Retro véradás

véradás5[1]
Véradás
Bár olykor az intézmények felszereltsége önmagában is retro hangulatot idéz, a szegedi véradóközponthoz tartozó véradó állomásokon a nyári véradási kedvet elősegítendő a következő napokban tudatosan igyekeznek nosztalgiát idézni, hogy olyan donorokat is elérjenek, akik már régóta nem nyújtották karjukat. A régi, jó hangulatú véradások felidézése érdekében egyes helyszíneken retro ételekkel, kiállítással, zenével is készülnek.

Ebben a hónapban a dél-alföldi régió több nagyobb városában rendeznek ilyen eseményeket, augusztus 18-án Szentesen, a Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Állomásán lesz ilyen akció, ahol virslit is főznek, és természetesen az önkéntes véradók kapják a Hungerit vásárlási utalványt, valamint a szentesi és a mórahalmi strandra szóló belépőjegyeket is.

Térítésmentes ebéd

Központi Gyermekélelmezési Konyha
Gyermekélelmezési Konyha

A szentesi Polgármesteri Hivatal ismét megszervezte a nyári ingyenes étkeztetést a rászoruló gyermekek számára. Az iskolai nyári szünetben 515 gyermek kap napi egyszeri meleg ételt – térítésmentesen. Azok kaphatták meg ezt az szolgáltatást, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Az ételt a Központi Gyermekélelmezési Konyha biztosítja, napi 370 Ft. értékben.

A családok igénye szerint az ebéd helyben fogyasztható el, vagy elvihető. Az eddigi tapasztalatok szerint a döntő többség az utóbbi lehetőséggel él. Az augusztus 19-ig tartó akció anyagi fedezetét a kormányzat és az önkormányzat együttesen biztosítja.