4 nap alatt a Föld körül az Utazás Kiállításon
Mindezek mellett az egész világot beutazhatta az, aki a Hungexpo pavilonjaiban akár csak egy rövid körsétát is tett. A csütörtöki szakmai napot követően péntektől vasárnapig a nagyközönséget számos program, koncert, nyereményjáték és 5 kontinensről több mint 500 kiállító utazási lehetőségei várták.
A 2013-as Utazás Kiállítás külföldi díszvendége Szlovákia, belföldi díszvendége Nyíregyháza volt, míg a kultúrát díszvendégként idén Kalocsa képviselte. Sztárokból sem volt hiány a vásáron: fellépett többek között Tóth Gabi, Vastag Csaba, Csobot Adél, Kocsis Tibor, Fenyő Miklós és a Unique.
Szentes a már jól bevált, fiatalos sarokstandján, 25 m2-en várta az érdeklődőket, amely a korábbi évekhez hasonlóan idén is mágnesként vonzotta a kíváncsi tekinteteket. A város turisztikai kínálatán túl szentesi kötődésű sztárfellépőkkel örvendeztette meg a közönséget: szombaton színpadra lépett a Just Showband zenekar és a stand-up comedy koronázatlan királyai: a Karinthy-gyűrűvel kitüntetett Kőhalmi Zoltán, valamint Hajdú Balázs, akik elképesztő hangulatot varázsoltak a színpadra, majd ezt követően Szentes standjánál köszöntötték a rajongókat.