Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

(Magyar) Városi Pedagógusnapi Ünnepség 2014

Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.

Városi Pedagógusnapi Ünnepség 2014
Városi Pedagógusnapi Ünnepség 2014

Szentes Város Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi Tankerülete 2014. május 30-án tartotta a Városi Pedagógusnapi ünnepséget a Megyeháza KKK dísztermében.

Szirbik Imre polgármester köszöntője után az ünnepi műsorban elsőként Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért című versét hallhattuk Lakatos Gabriellától a Horváth Mihály Gimnázium 11/D osztályos tanulójától, majd Seres Antal és tanítványai adták elő: A szeretet kell című dalt.

Dr. Gilicze Lászlóné sz. Várady Erzsébet
(márvány díszoklevél)
/gyorsírás-gépírás szakos tanár/

1939-ben a szegedi Gyorsírás-, Gépírás- és Szépírástanítói Vizsgáló Bizottság előtt szerezte meg gépírás- és gyorsírástanítói oklevelét. Ezt követően 5 évig a Szentesi Kétéves Női Kereskedelmi Szaktanfolyam, majd 1953-tól – 30 éven át – a Gépíró és Gyorsíró Iskola jogutódjánál a Boros Sámuel Közgazdasági Szakközépiskola gyors- és gépírás kirakatrendező tanára volt. Az 1980-as évektől megbízást kapott érettségi társelnöki kiküldetésre: Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán, Püspökladányon, illetve Mezőtúron. Szegeden pedig gyorsírói vizsgaelnök volt néhányszor. 1983-ban vonult nyugdíjba, de ezután még óraadóként 1992-ig tovább dolgozott.
Jogutód intézményként a Nyíregyházi Főiskola Dr. Gilicze Lászlónénak márvány díszoklevelet adományozott.

Gerecz Elemér
/vas díszoklevél/
/tanító/

1949-ben szerezte meg a kiskunfélegyházi Tanítóképzőben tanítói oklevelét. 1949-től Szegváron a D-oldali általános iskolában, ezután a szentesi Berekháti Általános Iskolában igazgatói beosztásban dolgozott. 1957-től Szentes általános iskoláiban állandó helyettesként tanított. 1960-63-ig a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Tanulóotthonban nevelőtanárként, majd ezt követően a Főiskola Diákotthonában főiskolai tanárként dolgozott. Ezután 2 évig megyei főelőadói munkakörben tevékenykedett. 1970-től – rokkantnyugdíjazásáig – 1981-ig a Szegvári Nevelőotthon nevelőtanára volt, 1973-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán nevelőotthoni tanári oklevelet szerzett.
Jogutód intézményként az Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultása Gerecz Elemérnek vas díszoklevelet adományozott.

Antal Istvánné sz. Békési Aranka
/gyémánt díszoklevél/
/Orosz nyelv és irodalom szakos tanár/

1954-ben szerezte meg orosz nyelv és irodalom szakos tanári oklevelét a Szegedi Pedagógiai Főiskolán. Gyakorló éveit Zákányszéken és Csorván töltötte. Pályáját a Mórahalmi Általános Iskolában kezdte, ahol az1955/56-os tanévben tanított. 1957-71-ig az Árpádhalmi Általános Iskolában, majd 1972-től 1987. évi nyugdíjba vonulásáig a Deák Ferenc Általános Iskolában nevelte, oktatta a diákokat. Kitüntetései: 1970. Kiváló egészségügyi tanár, 1984 Kiváló úttörő vezető, 1987. Pedagógus Szolgálati Emlékérem.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Főiskolai Kara Antal Istvánnénak gyémánt díszoklevelet adományozott. (Távollétét jelezte.)

Böszörményi Istvánné sz. Horváth Rózsa
/gyémánt díszoklevél/
/óvónő/

1954-ben a hódmezővásárhelyi Állami Óvónőképzőben szerezte meg óvónői oklevelét. 1954 júliusától az I. sz. Óvodában (Beloiannisz u. 10.) kezdte meg munkáját. Az óvoda a 60-as évek elején életveszélyessé vált, az új épület elkészültéig a IV. sz. Villogó utcai óvodában dolgozott. A mai Szent Anna Utcai Óvodából ment nyugdíjba. Szakmai tudását továbbképzésekkel bővítette, 2 éves módszertani továbbképzést is elvégzett.
Több alkalommal nyári gyakorlatra küldött óvónő-jelöltekkel is foglalkozott. 1991-ben nyugdíjba vonult, de még 2 évet továbbdolgozott.
Jogutód intézményként a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara Böszörményi Istvánnénak gyémánt díszoklevelet adományozott.

Dancsó János
/gyémánt díszoklevél/
/matematika-kémia szakos általános iskolai tanár/

1954-ben a Szegedi Állami Pedagógiai Főiskolán szerezte meg matematika- és kémia szakos általános iskolai tanári oklevelét. 1953. július 13-tól 1954-ig a Kiskőrösi Általános Iskolában tanárjelöltként kezdte pályafutását. 1954. augusztus 1-től a Köztársaság Téri Általános Iskolában tanított 1994-ig, de nyugdíjasként évekig tovább dolgozott, matematika szakkört vezetett, ahol a tehetséggondozást ápolta.
1955-től – több mint 20 éven keresztül – a városi kémia munkaközösség vezetője volt, részt vett az új kémiai tanítás előkészítésében. Matematikából a „Forrainé”-féle módszert alkalmazta, bemutató tanításokat tartott nemcsak városi, hanem járási szinten is. Tanítványai mindkét tantárgyból országos versenyeken is részt vettek, ahol szép eredményeket értek el. Pedagógiai munkája elismeréseként kémia tanításáért a Hevesy György, matematika tanításáért „Beke Manó” Emlékérmet kapott.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Dancsó Jánosnak gyémánt díszoklevelet adományozott.

Faragó Péter Pálné sz. Bujdosó Mária
/gyémánt díszoklevél/
/óvónő/

1954-ben a hódmezővásárhelyi Állami Óvónőképzőben szerezte meg óvónői oklevelét. 1953/54-es tanévben a hódmezővásárhelyi Pál Utcai Óvodában kezdett el dolgozni. 1954. augusztus 19-től szeptember 28-ig a szentesi dr. Mátéffy Ferenc Utcai Óvodában idény napközi vezetőként, 1954-től 5 évig vezető óvónőként a Szegvár-kórógyszentgyörgyi napköziotthonos óvodában, 1959-60. októberéig a Zirci Állami Óvodában óvónőként dolgozott. Majd 2 évig a derekegyházi Óvodában vezető óvónőként, 1962–64-ig az Árpád Utcai Óvodában beosztott óvónőként, 1964-től közel 25 évig a dr. Mátéffy Ferenc Utcai Óvoda vezető óvónőjeként dolgozott 1989-ig, nyugdíjba vonulásáig. 1990-ben nyugdíjasként még 4 hónapot a Köztársaság Utcai Óvodában óvónőként dolgozott.
Jogutód intézményként a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara Faragó Péter Pálnénak gyémánt díszoklevelet adományozott.

Kálmán Dezsőné sz. Dömsödi Terézia
/gyémánt díszoklevél/
/tanító/

1954-ben a hódmezővásárhelyi Állami Tanítóképzőben szerezte meg tanítói oklevelét. 1952. március és június között a Szentes külső-dónáti külterületi általános iskolában dolgozott.
1952 szeptemberétől 1953 júniusáig gyakorló évét a Nagytőke-Zalotai külterületi általános iskolánál töltötte le. Ezután 1954-61-ig az ördöngősi, 1961–81-ig, leszázalékolásáig a derekegyházi Központi Általános Iskolában tanított. Ezután 1984. márciustól júliusig ismét ez utóbbi általános iskolában dolgozott.
Jogutód intézményként a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara Kálmán Dezsőnének gyémánt díszoklevelet adományoz. (Távollétét jelezte)

Molnár Lászlóné sz. Horváth Julianna
/gyémánt díszoklevél/
/óvónő/

1954-ben a hódmezővásárhelyi Állami Óvónőképzőben szerezte meg óvónői oklevelét. 1953. február 1-től gyakornok óvónőként dolgozott a hódmezővásárhelyi Észak Utcai Óvodában. 1954-től a Kútvölgy parti Iskolában idény napközit vezetett. 1954. szeptember 23-tól a szentesi Horváth Mihály utcai Csecsemőotthonban dolgozott. 1954. november 1-től a Rákóczi Ferenc Utcai Óvodában kapott elhelyezést, mint beosztott óvónő. 1956-tól vezető helyettesi beosztásban látta el feladatait. 1965-től, mint függetlenített vezető óvónőként dolgozott a 4 majd 6 csoportossá fejlesztett óvodában, ahol bázis óvodaként bemutatókat is szervezett. 1973-tól a budapesti I. Kerületi Iskola Utcai Óvodában, majd 1975–1983-ig nyugdíjazásáig a XIII. Kerületi Szent István Körúti Óvodában dolgozott. Ezt követően a budapesti II. kerületben nyugdíjas óvónőként csoportot vezetett.
Jogutód intézményként a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara Molnár Lászlónénak gyémánt díszoklevelet adományozott.

Turai József
/gyémánt díszoklevél/
/tanító/

1954-ben a Szegedi Állami Tanítóképzőben szerezte meg tanítói oklevelét. 1953. július 1-jétől mint gyakorló éves tanító munkába állt Mezőberény tanyasi iskolájában és 1955-ig összevont 1-8 osztályt tanított. 1957–1965-ig a Felsőbordányi Iskolánál összevont 5-8 osztályt vezetett. 1965. augusztus 1-től 1972-ig igazgatói munkakörben dolgozott a tolna megyei Kéty településen az iskola összevonásáig. 1972–79-ig Mórágyon tanított 5-8 osztályban fizikát, történelmet, testnevelést. 1979-1995-ig, nyugdíjazásáig a Szentes-Magyartési Általános Iskola 5-8 összevont osztályának volt vezetője.
Pedagógiai munkája fontos területének tekintette az iskolai színjátszó csoporttal végzett tevékenységet, kulturális seregszemléken rendszeresen részt vettek. A zenebarát szakkörben furulya- és citeraoktatás folyt, rendszeresen szerepeltek iskolai és társadalmi ünnepeken is. A magyartési Móra Ferenc Klubkönyvtár vezetőjeként 1979-től 1997-ig szervezte a TIT előadásokat, a könyvtár tevékenységét és a klub munkát.
Szoros közösségben élt a település lakóival.
Jogutód intézményként az Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultása Turai Józsefnek gyémánt díszoklevelet adományozott.

Vörös Jánosné sz. Horváth Mária
/gyémánt díszoklevél/
/óvónő/

1954-ben a hódmezővásárhelyi Állami Óvónőképzőben szerezte meg óvónői oklevelét. 1950 májusától 1953 novemberéig a Damjanich Utcai Óvodában, a hódmezővásárhelyi Malom Utcai Óvodában, majd újból a Damjanich Utcai Óvodában dolgozott óvónőjelöltként. 1953 novemberétől közel 32 évig, 1985-ig nyugdíjba vonulásáig az Árpád Utcai Óvoda vezető óvónője volt. Ezután 1986–1993-ig, 7 évig a nagytőkei Óvodában dolgozott vezető óvónőként.
Jogutód intézményként a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara Vörös Jánosnénak gyémánt díszoklevelet adományozott.

Dr. Balogh Jánosné sz. Makó Terézia
(arany díszoklevél)
/tanár/

1948-ban az Angolkisasszonyok Kecskeméti Római Katolikus Leánylíceum és Népiskolai Tanító(nő)képző Intézetben szerezte meg népiskolai tanítói oklevelét. 1950-ben a szentesi Kisegítő Iskolában kezdett el tanítani, a következő tanévtől mellékállásban – az akkor szerveződő középiskolai diákotthonban, mint bentlakó – nevelőtanárként is dolgozott. Közben levelező tagozaton 1957-ben elvégezte a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, így megszerezte képesítését: a vakok és gyengénlátók, siketek és nagyothallók, a logopédiai, értelmi fogyatékosok és egyéb hátrányos helyzetű gyermekek tanításához is. 16 évi tanítás után 37 éven keresztül logopédusként foglalkozott a szentesi és környékbeli települések oktatási intézményeiben található beszédproblémás gyermekekkel. 1983-ban ment nyugdíjba 34 év szolgálat után, de nyugdíjasként is dolgozott a Klauzál Gábor Általános Iskolában. 68 éves korában új diplomát szerzett programozó operátor szakon. A 90-es években a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában erkölcstan óraadó tanárként dolgozott. 2000-ben „Etikaoktatás fejlesztése a közoktatásban” címen pályázatot nyújtott be és 91 pályamunka közül az övé nyert. Elkészült öt darab munkatankönyv „Embertan – Erkölcstan” címszó alatt. Legfontosabb számára, hogy a mai napig az általa írt könyvekből folyik a tantárgy tanítása.
Jogutód intézményként az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara dr. Balogh Jánosnénak arany díszoklevelet adományozott.

Bácskai Józsefné sz. Molnár Éva
/arany díszoklevél/
/óvónő/

1964-ben a Szarvasi Óvónőképző Intézetben szerezte meg általános óvónői oklevelét. A diploma megszerzése után 1964 és 70 között a Villogó Utcai Óvodában kezdett el dolgozni. Ez időszak alatt bemutató foglalkozásokat tartott a járási és városi óvónők részére, valamint a képzőből szakmai gyakorlatra oda irányított óvónőjelöltek képzését vezette. 1969-73-ig járási és városi szakfelügyelői feladatokat is ellátott. 1970-ben a VII. sz. Napköziotthonos Óvoda vezető óvónőjének választották, majd 1984-ben a Kossuth utcai Óvoda beindításával bízták meg. 1990-96-ig az Apponyi Téri Óvoda óvónője. 1979-ben „Kiváló Munkáért” kitüntetésben részesítették.
Jogutód intézményként a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara Bácskai Józsefnének arany díszoklevelet adományozott.

Berta Ferencné sz. Fülöp Jolán
/arany díszoklevél/
/tanító/

1964-ben a Szegedi majd a Bajai Tanítóképző Intézetben szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét. Gyakorlati idejét a tótkomlósi Magyar Tannyelvű Általános Iskolában töltötte. A következő szentesi munkahelyei voltak:
1966 és 85 között a Deák Ferenc Általános Iskolában tanító, alsó osztályos iskolai és városi munkaközösség vezető. Harmadik és negyedik osztályokban éveken át tantárgycsoportos oktatási rendszerben anyanyelvi tantárgyakat tanított.
1985-től nyugdíjba vonulásáig a Klauzál Gábor Általános Iskolában iskolaotthonos rendszerben az anyanyelvi tárgyakat tanította 1-4. osztályban. Éveken át bábszakkört vezetett munkahelyein, játék szakkört az úttörőházban. Fontosnak tartotta a továbbképzéseken és pályázatokon való részvételt. A képesítés nélküli tanítókat segítette, valamint több tanítóképzős hallgató töltötte nála kötelező szakmai gyakorlatát. Kitüntetései: 1974. az Oktatásügy Kiváló dolgozója, 1997. és 2003. Eötvös József Emlékérem Bronz és Arany fokozata, 2003. Pedagógiai Szolgálati Emlékérem.
Jogutód intézményként az Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultása Berta Ferencnének arany díszoklevelet adományozott, melyet a jogutód intézmény ünnepségén fog átvenni.

Füsti Molnár Jánosné sz. Jenei Julianna
/arany díszoklevél/
/tanító/

1964-ben a Bajai Tanítóképző Intézetben szerezte meg gyakorlatos általános iskolai tanítói oklevelét. Pályája kezdete visszanyúlik 1952-ig, Szegváron az Újfalusi Iskolában kezdett tanítani. 1958-ban került a Petőfi Sándor Általános Iskolába, ahol nyugdíjba vonulásáig aktív tagja volt a tantestületnek. Fontosnak tartotta a továbbképzéseken való részvételt. Több tanítóképzős hallgató töltötte nála kötelező szakmai gyakorlatát. Az Úttörőházban gyerekjátékokat és néptánc szakkört tartott. Nyugdíj után még helyettesítő tanítóként tanított a Deák Ferenc Általános iskolában. Társadalmi munkában az Anyakönyvi Hivatal munkáját segítve 20 évig a névadó ünnepeket szervezte. 1987-ben nyugdíjba vonulásakor Szentes Városért Végzett Társadalmi Munkáért elismerést és Pedagógus Szolgálati Érdemérmet kapott.
Jogutód intézményként az Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultása Füsti Molnár Jánosnénak arany díszoklevelet adományozott.

Dr. Lóczi Jánosné sz. Lauró Mária
/arany díszoklevél/
/tanító/

1964-ben a Szegedi majd a Bajai Tanítóképző Intézetben szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét. Pályáját Tótkomlóson a Makó úti összevont tanyasi iskolában kezdte.  1968-ban költöztek Szentesre, ahol az Általános Iskolai Kollégiumban kapott munkahelyet. Egy év után a Deák Ferenc Általános Iskola tanítója 11 éven át. 1980-tól a Koszta József Általános iskola tanítója, majd 1991 és 99 között igazgatója. 2001-ig dolgozott az intézményben. Oktató-nevelő munkájáért több elismerésben is részesült: 1985-ben a Művelődési Miniszter dicsérete, 1994-ben Arany katedra Emlékplakett. A pedagógus pályán eltöltött 35 éves munkájáért Szolgálati Emlékérmet kapott.
Jogutód intézményként az Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultása Dr. Lóczi Jánosnénak arany díszoklevelet adományozott, melyet a jogutód intézmény ünnepségén fog átvenni.

Medgyesi Istvánné sz. Fazekas Gizella
/arany díszoklevél/
/tanító/

1964-ben a Szegedi majd a Bajai Tanítóképző Intézetben szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét. Első munkahelye a Fábiánsebestyén-Újváros Általános iskolában volt, ahol 1964 és 66 között tanított. 1966 és 1973 között a Szentesi Deák Ferenc Általános Iskolában, majd 1973-tól nyugdíjba vonulásáig a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában tanított. 32 évnyi pedagógusi munka után 2002-ben nyugdíjba vonult.
Jogutód intézményként az Eötvös József Főiskola Pedagógusi Fakultása Medgyesi Istvánnénak arany díszoklevelet adományozott.

Toókos Ferencné sz. Sinóros Szabó Edit
/arany díszoklevél/
/középiskolai tanár/

1964-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szerezte meg biológia-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelét. Az egyetem elvégzése után egy évig a Nagykőrösi Leánykollégiumban dolgozott főhivatású nevelőként. 1966-73-ig, majd pár hónapos kitérő után 1973-2000-ig – nyugdíjba vonulásáig – a Horváth Mihály Gimnáziumban tanított. Pályája során több kitüntetést is kapott: 1985-ben Kiváló Munkáért díjjal, 2000-ben Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel és Eötvös József emlékéremmel ismerték el munkáját.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Toókos Ferencnének arany díszoklevelet adományozott, melyet szeptemberben a tanévnyitó ünnepségen fog átvenni.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 251/2009.(XI.27.) Kt. számú határozatával megalapította a “Tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő munkásságért” elismerést, melyet 2014-ben Dudás-Szabóné Deák Juditnak a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola tanárának és Tóthné Hlavács Máriának a Szentesi Koszta József Általános Iskola tanárának adományozott.
Dudás-Szabóné Deák Judit

17 éve dolgozik biológia-kémia szakos tanárként a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskolában. Természettudományos munkaközösség-vezetőként összefogja a természettudományi tantárgyakat tanító tanárok munkáját. Diákjai versenyeken elért eredményei méltán öregbítették Szentes város és az iskola hírnevét:
A Curie Környezetvédelmi Versenyen országos II. helyezést értek el és két különdíjat is elhoztak tanítványai. Szelektív hulladékgyűjtési napot és ehhez kapcsolódó versenyt szervezett. A „Minőségi képességfejlesztés a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskolában” című HEFOP pályázatban vállalta a biológia és kémia tantárgyak, a szociális életviteli és az IKT területek kompetencia alapú moduljai adaptálását. Részt vett a két TÁMOP pályázatban, melyeknek keretén belül vállalta a tehetséggondozást, illetve a diákok egészséges életmódra nevelését.
Több éve végzett kiemelkedő szakmai tanári munkája, munkaközösség-vezetői, osztályfőnöki tevékenysége, átlagon felüli feladatvállalása és annak magas szintű teljesítése jellemzi munkáját.
A “Tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő munkásságért” kitüntetésben részesül.

Tóthné Hlavács Mária

1992-ben szerzett magyar-orosz szakos diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán Szegeden. Pedagógiai munkáját kollégiumi nevelőtanárként kezdte Szentesen. 1995 óta dolgozik a Szentesi Koszta József Általános Iskolában.
Az általános iskolai magyar tanítás olyan szaktekintélye, aki a napi tanári tevékenységén túl helyi-, regionális, megyei és országos szinten végzett pedagógiai munkáján keresztül is elismertté vált szakmai körökben.  Nagy gondot fordít a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra is. Tanítványai évek óta élmezőnyben végeznek a területi, megyei és országos helyesírási, szépkiejtési, próza- és versmondó versenyeken.
2008-ban szerezte meg másoddiplomáját angol nyelv és irodalomból a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán.
Részt vett a kompetencia alapú oktatási programcsomagok kipróbálásában. Építő jellegű észrevételeivel hasznos pedagógiai tanácsaival segíti eredményesebbé tenni az iskola közösségének pedagógiai munkáját. A humán munkaközösség vezetőjeként segíti az iskolavezetés munkáját.
A 2010-11-es tanévtől a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulóinak szervezője.
A “Tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő munkásságért” kitüntetésben részesül.

Bartuczné Józsa Anikó

12 éve dolgozik közgazdász tanárként a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskolában. Tanári nevelő-oktató munkája és az iskola fejlődése érdekében végzett tevékenysége átlagon felüli.
Szervezte és lebonyolította a tanirodai versenyeket, a Boros-Expot, az európai uniós versenyen csapata országos I. helyezést ért el, jutalomként Brüsszelbe jutottak ki. A Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenyén kereskedelmi-marketing, üzleti adminisztráció tantárgyakból tanulója országos döntőbe jutott. Konstruktívan áll hozzá az iskolai feladatokhoz.
A TÁMOP „Megújult szakképzés a Borosban” című pályázatban kidolgozta a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés új szakmai programját. Az „Innováció a Borosban” elnevezésű TÁMOP pályázat keretében összeállította és megvalósította a gazdasági és pénzügyi ismeretek szakmai programját, ehhez kapcsolódóan szakkört tartott.
Több mint egy évtizedes magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Hajós Jánosné

1988 óta a Horváth Mihály Gimnázium tanára. Az angol nyelv, valamint a magyar nyelv és irodalom tanítása során végzett magas színvonalú, kiemelkedő munkájának köszönhetően az iskola ismert és elismert pedagógusává vált. Munkáját jelleméhez mért szerénységgel, de annál nagyobb lelkiismerettel és elhivatottsággal végezte és végzi. Tanítványai kiemelkedő angol nyelvtudásra, helyes anyanyelvhasználatra, az irodalom iránti nyitottságra tettek szert, amit az élet során rendkívül jól tudnak hasznosítani. Munkájának és jellemének köszönhetően a gimnázium klasszikus értelemben vett tanáregyéniségévé vált.
Több évtizedes magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Hegyi Katalin

17 év óta dolgozik a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvodában, mint óvónő. Színes egyéniségével, sokrétű pedagógiai módszertani kultúrájával éri el, hogy a gyerekek megszeressék az óvodai élet mindennapjait. Többször került csoportjába periférián lévő, különleges bánásmódot igénylő gyermek, akiket nagy empatikus készségével, kedvességével, kiváló pedagógiai érzékével nevelt. Vonzódása a drámapedagógiához megmutatkozik az általa színpadra állított óvodás szerepléseken. Szaktudását továbbképzéseken bővíti, s a megszerzett tudást az óvodai mindennapokban is élővé teszi. Tehetséggondozó munkája kiemelkedő, szakértelmével kihozza óvodásaiból a legjobbat, hogy képi kifejezésmódjuk, színviláguk, rajzban történő megjelenítésük fejlődjön. Eredményesen készíti fel a gyermekeket rajzpályázatokra. A város és az óvoda nevét a gyerekek rajzain keresztül nemcsak országhatáron belül, hanem határainkon túl is ismertté tette.
Magas színvonalú óvodapedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Kerekesné Török Mária

15 éve tanít angol, történelem és kémia szakos tanárként. 2000 óta a Klauzál Gábor Általános Iskola pedagógusa. 2011-től a természettudományi munkaközösség vezetőjeként vesz részt az iskola nevelő-oktató munkájában.
Eredményesen foglalkozik a tehetséges tanulókkal és odafigyel a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatására. Fontosnak tartja a tudományos-szakirodalmi eredmények megismerését, a neveléstudomány legújabb eredményeinek alkalmazását, a folyamatos önképzést, a szakmai megújulást. Több alkalommal vett részt a helyi tantervek kidolgozásában.
Rendszeresen részt vesz az intézmény innovációs tevékenységében. 2006-ban a HEFOP pályázat keretében élen járt az angol nyelv oktatása során bevezetett kompetencia fejlesztésében. Kollégájával a Világ Nyelv Programba benyújtott sikeres pályázatuk kapcsán területi bemutató órákat tartott, segítve ezzel az angol szakos tanárokat a kompetencia alapú oktatás elsajátításában. A TÁMOP pályázat helyi innovációjaként kidolgozta és könyv formájában megjelentette egy téma angol órai feldolgozását.  Az integrált oktatás megvalósítását szívügyének tekinti.
Iskolán kívüli pályázati programok megvalósításában is aktívan tevékenykedett.
Magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Kováts Kornél

1997-ben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola biológia-földrajz szakán szerzett általános iskolai tanári oklevelet. Pedagógiai nevelő-oktató munkáját a nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskolában kezdte, ahol diákönkormányzat vezetői megbízást is kapott. Mindezek mellett osztályfőnöki feladatokat is ellátott.
2002-től a Szentesi Deák Ferenc Általános iskolába került áthelyezéssel. Tanítványai szép eredményeket értek el a versenyeken. Rendszeresen szervezte a diákönkormányzat tanórán kívüli tevékenységét. Osztályfőnöki és közösségépítő munkája példaértékű. 2008-tól intézményvezető-helyettesi feladatokat lát el. 2012-ben sikeres szakvizsgát tett a Szegedi Tudományegyetem holland-magyar intézményvezető és középvezető szakirányú képzési szakon. Több pályázat kidolgozásában is részt vett. Így a Comenius 1. nemzetközi iskolai kapcsolatok kialakítása területén környezetvédelmi programot valósított meg. A TÁMOP pályázatok keretében erdei iskola programot állított össze, illetve az iskola tanulóinak tehetséggondozását valósította meg.
Magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Pakó Attila

10 éve a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvó-művésztanára, karmestere. Nagy elhivatottsággal és lelkiismeretesen végzi pedagógusi munkáját. Országos, területi és megyei versenyek, találkozók résztvevői tanítványai, ahol mindig szép sikereket érnek el. Magas szintű szakmai munkája Szentes város kulturális életében is tevékenyen részt vesz. Tagja Szentes Város Fúvószenekarának, az utánpótlás Ifjúsági Fúvószenekarának másodkarnagya. Fontosnak tartja az utánpótlás nevelését. 2013-ban a Művészeti Iskolák Fúvós Versenyén Tanári különdíjjal ismerték el munkáját. Harsona-művésztanárként rendszeres fellépője mind az iskolai, mind a városi rendezvényeknek.
Egy évtizedes, magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Péter Erika

2003 augusztusa óta tanít angol nyelvet a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Pollák Antal Tagintézményében, ahol hamar a Tantestület értékes tagjává vált. Munkáját a maximalizmus, a következetesség és a tanítványairól való gondoskodás jellemzi. Tehetséggondozó foglalkozásokat tart, diákjai megbízhatóan teljesítenek az érettségi vizsgán. A nevelésben szilárd értékrendet és emberségességet képvisel. Osztályfőnöki munkájában megbízható, minden eszközzel a jó osztályközösség összekovácsolására törekszik. 2014 februárja óta az idegen nyelvi munkaközösség vezetője.
Magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Ráczné Miskolczi Erzsébet

Tanítói oklevelét a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán szerezte 1989-ben. A Kossuth Téri – ma Kiss Bálint Református – Általános Iskolában kezdett dolgozni, ahol a mai napig is 1999-ben mentálhigiéné, 2003-ban sikeres drámapedagógiai szakvizsgát tett, de számtalan továbbképzésen és tanfolyamon gyarapítja tudását köszönhetően széles érdeklődésének, emberi és szakmai nyitottságának, igényességének. Jelenleg a Debreceni Egyetem másodéves pszichológus hallgatója.
Az iskola tehetséggondozási programjának egyik kidolgozója és szervezője. Évek óta drámajáték foglalkozásokat, szakköröket szervez különböző korosztályú diákok részvételével. Szakmai fórumokat, előadásokat és bemutató órákat is gyakran tart tanárok részére. Minden évben iskolai drogprevenciós és önismereti foglalkozásokat szervez és tart a felső tagozatos diákoknak. Alsó tagozatban a versenyek koordinálását is végzi. Szervezőkészsége, kreativitása átlagon felüli. Aktív részese az iskola nemzetközi projektjeinek.
Több évtizedes magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Sántháné Deim Alíz

1992-ben szerzett magyar-könyvtár szakos diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, Szegeden. Pedagógiai munkáját 1988-ben kezdte Szentesen, 1991 óta a Szentesi Koszta József Általános Iskola tanára.
Az általános iskolai magyar tanítás olyan szaktekintélye, aki a napi tanári tevékenységén túl helyi-, regionális, megyei és országos szinten végzett pedagógiai munkáján keresztül is elismertté vált szakmai körökben. Nagy gondot fordít a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra is. Tanítványai évek óta élmezőnyben végeznek a területi, megyei és országos helyesírási, szépkiejtési, próza- és versmondó versenyeken. Ünnepi műsorok összeállításával, betanításával iskolája és a városi megemlékezések színvonalát is emeli.
Több évtizedes magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Varjúné Déló-Nagy Gabriella

1997-től tanít a VM ASZK-Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolában, mint matematika-informatika tanár. 2008-2013-ig az iskola igazgatóhelyettese. Ebben az időszakban nagyon sok változás, törvényi módosítás keletkezett a közoktatásban és a szakképzésben is. Ezen felül az iskola strukturális szerkezete is átalakult, TISZK tagiskolaként a Vidékfejlesztési Minisztérium iskolája lett. Szakértelmével aktívan bekapcsolódott az átalakulások nehéz időszakába és tevékenyen vett részt ezek végrehajtásában, kivitelezésében.  A hátrányos helyzetű diákok segítését önként vállalja, illetve az Útravaló Program keretén belül mentorként tevékenykedik.
17 éve tartó magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

Vincze Adrienne

1989-ben szerezte meg óvodapedagógusi diplomáját. A Kossuth Utcai Óvoda Munkaközösségben kezdte pályáját, ahol 3 évig vezető helyettesi feladatokat is ellátott. 2004-2007-ig a körzet munkaközösség vezetője. 2007-től a Köztársaság Utcai Óvodai Munkaközösség, majd a Kertvárosi Óvoda dr. Mátéffy Ferenc Utcai Óvodájának óvodapedagógusa. Munkáját nagyfokú hivatásszeretet és gyermekközpontúság jellemzi. Haladó, korszerű pedagógiai-pszichológiai ismereteket alkalmaz az óvodai nevelés során. A gyermekeknek sokoldalú tapasztalatszerzésre és élményekre ad lehetőséget, ezzel biztosítja egyéni fejlődésüket. Úszás segédedzői és alapfokú sportszervezői végzettsége, valamint mentálhigiénés szakdiplomája révén sokat tesz a gyermekek testi-lelki egészségéért. Az óvodai Családi Egészségnap aktív szervezőjeként, valamint az óvodai Mazsorett Csoport egyik vezetőjeként hozzájárult az intézmény jó hírnevében öregbítéséhez. 2008 óta az óvoda gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse, amit lelkiismeretesen végez.
Több évtizedes magas színvonalú óvodapedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

„Kiemelkedő közszolgálati munkájáért” kitüntetésben részesültek

Fekete Sándorné

1999-ben került a Köztársaság utcai Óvodába takarítói munkakörbe. Feladatait felelősséggel látta el. Takarítóként is szívesen segített a gyermekek ellátásában. 2000-től dajkaként dolgozik teljes odaadással, a gyermekek iránti szeretettel, megértéssel, gondoskodással. Nyitott az új dolgok, új ismeretek iránt. A munkatársakkal és a szülőkkel is példamutatóan jó kapcsolatot alakított ki. A virágok, a virágoskert az ő irányításával szépül a Százszorszép Óvodában. Az óvodai rendezvények aktív résztvevőjeként hozzájárul az intézmény jó hírnevének erősítéséhez.
„Kiemelkedő közszolgálati munkájáért” kitüntetésben részesül.

Mészáros Ferencné

2000 óta dolgozik jelenlegi munkahelyén a Szentesi Központi Óvodában óvodatitkárként. Fő jellemvonása a pontos, precíz, napra kész munka; nagy szerepet vállalt az adminisztráció korszerű vezetéséért. Szorgalmával, segítőkészségével, jó gyakorlati érzékével, önzetlenségével nemcsak a szülők, hanem a kollégái, az óvodapedagógusok elismerését is kivívta.
„Kiemelkedő közszolgálati munkájáért” kitüntetésben részesül.

Mészáros Zoltánné

1984-től a Szentesi Központi Óvoda Apponyi Téri Tagóvodájában dolgozik dajka munkakörben. Személyében gyermekszerető, lelkiismeretes, munkáját nagy körültekintéssel végző segítőkész szakembert ismerhettek meg a kollegák, az óvodapedagógusok és a szülők egyaránt. A tagóvoda közösségi életének aktív szereplője, részt vállal az óvodai ünnepségek, rendezvények szervezésében, lebonyolításában.
„Kiemelkedő közszolgálati munkájáért” kitüntetésben részesül.

Szakszervezeti kitüntetések

A kitüntetéseket átadta Szobota Imréné a Pedagógusok Szakszervezete Szentes Városi Bizottságának titkára

Eötvös József Emlékérem Ezüst fokozat kitüntetést kap

  • Csíziné Magyar Ildikó a Zsoldos Ferenc Szakközépiskola tanárnője
    Ladányiné Lőrincz Ildikó a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi Tankerületének gazdasági működtetési referense
    Szabó Sándorné a Hékédi Iskola nyugalmazott igazgatója
    Vargáné Őze Tímea a Szentesi Klauzál Gábor Általános iskola tanítónője

Eötvös József Emlékérem Bronz fokozat kitüntetést kap

  • Madarász Ildikó tanárnő
    Nagy Andrea tanárnő
    Rozmanné Szarka Katalin Rigó Alajos Iskola, Szakiskola tanárnője
    Pásztor Ildikó a Központi Óvoda óvónője