Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Közlemények

Közigazgatási keresetlevél beterjesztő irat

Amennyiben az ügyfél nem ért egyet a közigazgatási szerv határozatával, a határozat kézhezvetelétől számíott 30 napon belül keresettel élhet ellene.

A keresetet az első fokú határozatot hozó közigazgatási szervhez kell benyújtania. Ezt a nyomtatványt ezért csak közigazgatási szerv töltheti ki.

  • Az első fokú közigazgatási szerv a keresetlevelet 5 napon belul az iratokkal együtt felterjeszti a másodfokú határozatot hozó közigazgatási szervhez, amely az iratokat 15 napon belül beterjeszti az illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróságra, a keresetre adott nyilatkozatával együtt.

Amennyiben a keresetlevél végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet is tartalmaz, a közigazgatási szervnek haladéktalanul (3 ill. 8 nap alatt) kell felterjesztenie az iratokat.

Az ügyfél a keresetlevelet közvetlenul nem nyújthatja be a biróságra, csak a közigazgatási szerven keresztül. A közigazgatási szerv csak ahhoz a birósághoz terjesztheti be a keresetlevelet és az eljárása során keletkezett iratokat, amelyet az ügyfel (felperes) megjelölt, még akkor is, ha a felperes nem az ügyben illetékes birósagot jelölte meg.

A keresetlevelet az arra adott nyilatkozattal együtt akkor is be kell terjeszteni a bíróságra, ha az elkésett.

T-K-12-01-01 Közigazgatási keresetlevél beterjesztő irat

Nyomtatvány kitöltő program