Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: webmester

Tisztelettel köszöntöm az ezerarcú Szentes megújult honlapján

Szirbik Imre polgármester
Szirbik Imre polgármester

Elektronikus oldalainkon naprakész információkat kívánunk biztosítani az itt élőknek s az irántunk érdeklődőknek a mindennapi életük jobbá, teljesebbé, eredményesebbé tétele érdekében.

Egyidejűleg szeretnénk megmutatni magunkat azoknak is, akik még nem ismerik ezt a sokoldalú, a maga nemében egyedülálló, csodálatos várost. Kívánom, ismerjék meg a kemény munkával elért eredményeinket, amelyekre méltán vagyunk büszkék, s az elvégzett munka becsületével tiszteljük mások alkotásait is.

E fiatalos, lendületes város sokoldalúságát jelzi, hogy elnyerte Európa 47 országának második legmagasabb elismerését, az „Európa Plakettet”, a diákújságírók szavazata alapján az „ Év Ifjúságbarát Önkormányzata” díjat, s 1996 óta viseli a Nemzet Sportvárosa címet.

Köszönöm, hogy figyelme ránk irányult, s remélem, az elkövetkezendő oldalakon olyan ismeretekre lel, amelyek hatására ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy a valóságban is megismerje Szentest és környékét.

Ahogy a város naponta változik, úgy változik annak elektronikus lenyomata is. Kérem, ossza meg velünk információit, véleményét annak érdekében, hogy megőrizzük lapjaink frissességét.

Legyen társunk a város valós és virtuális építésében egyaránt!

A mielőbbi személyes találkozás reményében üdvözli

Szirbik Imre
polgármester

Megnyílt Szentes első jégpályája

Szentes Frigo Jégpálya
Szentes Frigo Jégpálya

Régi vágyuk teljesült a szentesieknek, amikor megnyitotta kapuját a város első műjégpályája. Ezzel kezdetét is vette az idei korcsolyaszezon. Több száz vendég jelenlétében nyitotta meg kapuit a szentesi műjégpálya.

A 600 m2-en, a Szentes-Frigo Kft. jóvoltából épült létesítménynek köszönhetően a szentesieknek már nem kell Szegedre utazniuk, hogy kedvükre korcsolyázzanak. Igaz sokan nem is utaztak messzire, hanem a Termál- és Antal tóra mentek a -10oC-os időben. Mára ez a múlté, mert nem kell várni a hideg időt, hanem ha kedvünk tartja egészen márciusig korcsolyázhatunk.

(more…)

Átadták a dísz-szórókutat

Dísz-szórókút a Kálvária temetőben
Dísz-szórókút a Kálvária temetőben

Közel 12,5 millió forintos értékben dísz-szórókutat üzemeltek be a szentesi Kálvária temetőben. A szóróparcella kialakítására az önkormányzat 9,3 millió forintot nyert, illetve 25 százalékos önrésszel járult hozzá a beruházáshoz. A szabadtéren elhelyezett dísz-szórókút teljesen automata, téli üzemeltetésre is van lehetőség. Hazánkban összesen 10 településen van lehetőség a halotti hamvak szórásos temetésére, száraz szórására pedig összesen három temetőben, Miskolcon, Ebesen és most már Szentesen. (more…)

Terv a vállalkozói falu

A 9 legütősebb vállalkozói kedvezmény Bocskay István ismertette
A 9 legütősebb vállalkozói kedvezmény Bocskay István ismertette

Kilenc vállalkozói kedvezménnyel – ezek közül három pályázati lehetőség – kívánja segíteni a mikro-, kis- és középvállalkozókat az önkormányzat. A három pályázati program biztosításához az önkormányzat hitelt vesz fel, melyet kamatmentesen ad tovább a vállalkozóknak. A város vállalja magára a hitel összes költségét, köztük a kamatokat, a szerződéskötést, a garanciális elemeket – jelentette be a sajtótájékoztatón Szirbik Imre polgármester, aki a jelen lévő Horváth István képviselővel, kamarai elnökkel együtt bíztatja a vállalkozókat a lehetőség kihasználására.
(more…)

IVS a civilek előtt

IVS-ről tárgyaltak a civil szervezetek képviselői
IVS-ről tárgyaltak a civil szervezetek képviselői

Az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) kialakításába különböző fórumokon keresztül, illetve az internetes lehetőségeket kihasználva a vállalkozókat, magánszemélyeket, civil szervezeteket is bevonták az elmúlt hónapokban. Az elhangzott ötleteket beleépítették az elképzelésbe.

(more…)