- Szentes város hivatalos honlapja - https://www.szentes.hu -

Levéltár

Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára

Levéltár [3]
Levéltár

A levéltárakban lévő iratanyag a történelmi múlt megismerésének elsődleges forrása, biztonságos megőrzése a közfeladatok folyamatos ellátásának és az állampolgári jogok érvényesítésének nélkülözhetetlen feltétele. Mint a nemzet kulturális örökségének része, megóvása és gyarapítása valamennyiünk feladata, a levéltáraknak pedig törvényileg előírt kötelessége.

A Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára az ország azon kevés levéltárai közé tartozik, amely ma is ott működik, ahol anyaga keletkezett, Szentes főterén, a Kossuth téren lévő volt vármegyeháza falai között. Itt őrzik az egykori Csongrád vármegye 1723–1950 között keletkezett iratait: a megyei testületek (Nemesi Közgyűlés, Megyei Bizottmány, Törvényhatósági Bizottság) jegyzőkönyveit, a törvényszéki és bírósági iratokat, a vármegyei főtisztviselők (főispán, alispán, adószedő, számvevő, főügyész, főorvos, főszolgabírók stb.) anyagát, az országgyűlési választások iratait.

Levéltári raktár [4]
Levéltári raktár

Itt találhatók az egykori járások (tiszáninneni, tiszántúli, később szegedi, vásárhelyi, szentesi, csongrádi) és a hozzájuk tartozó községek (Szegvár, Mindszent, Nagymágocs, Derekegyház, Fábiánsebestyén, Csanytelek, Felgyő, Tömörkény, Sövényháza, Árpádhalom, Cserebökény, Kiskirályság, Eperjes, Magyartés, Nagytőke) dokumentumai, valamint Szentes város 1703-tól keletkezett történelmi értékű iratai.

A levéltári gyűjteményben megtalálhatók a régi egyházi anyakönyvek 1741-től, a megyei és városi kéziratos térképek, a legfontosabb középületek korabeli tervrajzai, valamint a több ezer darabból álló plakátgyűjtemény és fotótár. A legkorábbi iratokat 1884-ben helyezték el az akkor elkészült megyeháza eredetileg is levéltárnak épített raktáraiban, ahol ma is őrzik és kezelik térségünk történelmének becses forrásait. A Szentesen nyilvántartott iratanyag jelenlegi terjedelme 3500 folyóméter.

A hivatali ügyviteli munka mellett az intézmény segíti az oktatást és közművelődést. Az általános- és középiskolai tanárok rendszeresen tartanak szakköri foglalkozásokat, rendhagyó történelemórákat. A hivatásos történeti kutatókon, tudósokon kívül egyetemi és főiskolai hallgatók tucatjai keresik fel évente a levéltárat szakdolgozataik elkészítése céljából. Éves kutatóforgalmuk átlagosan 300–400 kutatási eset. Munkájukat segíti a 13 000 kötetes történeti szakkönyvtár, valamint sajtótár, ahol eredetiben, vagy mikrofilmen valamennyi régi helyi újság olvasható, s megtalálhatók a legfontosabb országos történelmi szakfolyóiratok (Századok, Történelmi Szemle, Hadtörténeti Közlemények, Agrártörténeti Szemle, História stb.).

Levéltári dokumentumok [5]
Levéltári dokumentumok

A megyeháza emeletén található a levéltár és a múzeum által közösen rendezett Szentes város évszázadai című állandó helytörténeti kiállítás, amely a Tájak-Korok-Múzeumok bélyegző helye. Az itt látható dokumentumok és tárgyi eszközök megyénk és városunk történetének egy-egy jelentősebb eseményét idézik az első okleveles emlékektől (XIV. század) az 1980-as évekig. Számos iskolai csoport, valamint Szentesre érkező belföldi és külföldi vendég tekinti meg a kiállítást. Múltunk minél jobb megismertetése érdekében a levéltár munkatársai helytörténeti kiadványok szerkesztésével, tanulmányok, cikkek írásával, előadások tartásával, kiállítások rendezésével évtizedek óta részt vesznek a történeti ismeretterjesztésben. A Csongrád Megyei Levéltár által kiadott legismertebb sorozatok: Tanulmányok Csongrád megye történetéből, Dél-Alföldi Évszázadok, Szentesi Műhely Füzetek, Oppidum Csongrád, A történelem sodrában.

A Szentesi Levéltár által használt helyiségek (raktárak, munkaszobák, szakkönyvtár, egyéb): a volt megyeházán összesen 1420,24 m2; a Városháza alagsorában 227,15 m2. A megyeházi és városházi helyiségek együtt: 1647,39 m2. A raktárakon, kutatótermen és munkaszobákon kívül a főépület földszinti helyiségeiben kapott helyet a szakkönyvtár és a sajtótár. A szépen felújított udvari épületben helyezték el az értékes Térkép- és Tervtárat, a közel 10 ezer darabos Fotótárat, valamint a 7000 darabos Plakátgyűjteményt.

A Levéltár nyitva tartása: Hétfő: szünnap, Kedd–Csütörtök: 8–16 óra, Péntek: 8–13 óra.