- Szentes város hivatalos honlapja - https://www.szentes.hu -

Felújítás a belső medencéknél is

Gyógyfürdő belső [1]

Gyógyfürdő belső

A Dr. Bugyi István Kórház Gyógyfürdő és Nappali Kórház több évtizede szolgálja Szentes és térsége lakosságának gyógyvizes egészségügyi ellátását. A fürdőt a kórház területén 1957-ban fúrt, 1735 méter mély termálkút 71 Celsius-fokos vize táplálja. Ez az úgynevezett Kórház I., melyet Szentesen egyedüliként 1968-ban hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánítottak.

A fürdő épülete a török fürdők mintájára épült, Dávid Károly Kossuth-díjas építész tervei alapján 1962-ben. A kupola öt különböző hőmérsékletű medencéje mellett az udvaron télen sátorral fedett gyógymedence is működik, mely évek óta helyszínül szolgál az óvodás úszásoktatásnak.

Az udvari medence 2011. januárjában új sátortetőt kapott. A 4 millió forintos beruházás 50 százalékát a Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Dr. Bugyi István Kórház fedezte, valamint Szentes Város Önkormányzata felajánlott 2 millió forintot, a beszerzési összeg másik felét a sátortető megvásárlására.
A sátorállítási munkálatok – melyben a kórház szakemberei mellett segítséget nyújtottak a szentesi tűzoltók – befejeződtek, így a közelmúltban megújult kupolatérben lévő kismedencék mellett a sátortetővel fedett udvari medencét is birtokba vehetik a gyógyulni, pihenni vágyók.

A kupolatéri 800 százezer forintos felújításra a Csongrád Megyei Önkormányzat pályázatán nyert forrást a Dr. Bugyi István Kórház, a 20 százalékos önerőt Szentes Város Önkormányzata biztosította.