- Szentes város hivatalos honlapja - https://www.szentes.hu -

Haladék a termálvíz-hasznosítóknak (csak 60 nap)

Sajtótájékoztató a visszasajtolásról [1]
Sajtótájékoztató a visszasajtolásról

Egyelőre időt nyertek a termálvizet használó kertészetek azzal, hogy a köztársasági elnök aláírta a vízgazdálkodási törvényt módosító jogszabályt, amely egyedi elbírálás alapján lehetőséget ad a termálvíz-kitermelőknek, hogy a vízügyi hatóságtól egyedi felmentést kaphassanak a visszatáplálás alól; a vízvisszasajtolás kötelességére három év haladékot kaphatnak a kertészetek – mondta Csikai Miklós, a szentesi Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója november eleji sajtótájékoztatóján.

A szakember a Zrt. Szent László kertészetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta: bár haladékot kaptak, megnyugodni nincs ok, továbbra is azon dolgoznak majd, hogy végleges megoldás szülessen a vízvisszasajtolásra.

A vezető hozzátette: hatvan nap áll rendelkezdésre az átmeneti felmentés megkérésére a kötelező visszasajtolás alól azoknak, akiknek van vízjogi engedélyük és mezőgazdasági célra használják a vizet. Az engedélyt kutanként kell megkérni.

A szentesi kertészet negyven éve dolgozik a termálvízzel. A húsz kút által termelt energiával harminc hektár üvegházat fűtenek, de a kertészeti hasznosításon túl az Árpád Zrt.-ben szociális helyiségeket és baromfi telepet is fűtenek, emellett egy szárítót is működtetnek a termálvízzel. A tényleges növénytermesztés mellett a palántahozam több ezer embernek nyújt megélhetést- hangsúlyozta a vezető.

A következő három év feladata az lesz, hogy egyben a visszasajtolás lehetőségéről is gondoskodjanak, hisz mostantól a visszasajtoló kút felállításának összege visszaigényelhető. Ma már van lehetőség arra, hogy egy visszasajtoló két kutat lásson el, így annak költsége valamivel több, mint háromszáz millió forint. Emellett tovább folytatják a küzdelmet a végleges megoldásra, hogy a termálenergia méltó helyen maradjon meg az ország energia felhasználásában. Tízszeres energia felhasználásra volna lehetőség a tudósok szerint, mert természetes úton ennyit pótol vissza a környezet, bár a teljes vízkészletről nincsenek adatok – mondta Csikai Miklós hozzátéve: ezért ezt az energiafelhasználást kellene előtérbe helyezni Magyarországon, ennek a fejlesztését kellene sürgetni.

Szirbik Imre a város polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: törvényjavaslatáról kétszer is szavazott az országgyűlés, hiszen a köztársasági elnök első alkalommal visszaküldte azt. A javaslat megszületéséhez sokban hozzájárult Gyurcsány Ferenc 2007-ben, Szentesen tett látogatása. Az akkori miniszterelnök meghallgatva az Árpád-Agrár Zrt. munkatársait megbízta a Magyar Tudományos Akadémiát termálkincs és a vízvisszasajtolás problematikájának vizsgálatával. A szakemberek szerint a Dél-Alföldön mintegy háromszáz termálkút működik, melyek energiáját elsősorban a mezőgazdaságban hasznosítják.

(MTI)