Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

6000 fürdőbelépő a véradóknak

6000 fürdőbelépő a véradóknak
6000 fürdőbelépő a véradóknak

Már ötödik éve, hogy a szentesi önkormányzat felajánlásaként az önkéntes véradók strandbelépőt kapnak a szentesi kórház Véradó Állomásán, valamint a Magyar Vöröskereszt Szentesi Szervezete által szervezett véradásokon karjukat nyújtó donorok is.
Az akcióhoz ebben az évben is csatlakozott a Hungerit Zrt. A vállalat köszönetajándékkal támogatja az önzetlenül segítő véradókat, akik a társadalom egyik legfontosabb éltető anyagát adják az embereknek. 2010. december 21-én, a szentesi Üdülőközpontban adták át a hatezer darab fürdőjegyet.

Dr. Furák Ilona a vérellátó osztály vezetője elmondta, hogy az évekkel ezelőtt történt nagy visszaesés után mára már látszik, hogy tendenciózusan növekszik az önkéntesek száma.
Dr. Molnár Gyula is köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítik a vérellátó osztály munkáját, és külön kiemelte, hogy a Hungerit Zrt. is jelentős anyagi ráfordítással támogatja a vért adókat.
Bánvölgyi Petra az Üdülőközpont marketing és programszervező munkatársa elmondta, hogy az elmúlt év 6000 belépője közül több mint 1600-an használták fel jegyüket. Akik eddig ezt nem tették meg, azok 2011. április 30-ig megtehetik azt, mert az akciót az Üdülőközpont vezetése a medencehasználati gondok miatt meghosszabbította.