Hiba
  • You use too big image

Összeállt a zsűri a Kakasfőzőre

A mostani hétvégén minden napra vidámság vár azokra, akik ellátogatnak a IV. Szárnyas Napok rendezvényeire az újonnan megnyitott Kurca-part Kalandparkba. A pénteken nyitó  kisüzemi sörfőzdékben a legkülönfélébb söröket, többféle gyümölcsös, barna, ír jellegű vörös, fekete, világos és szűretlen sörremekeket is kóstolhatnak a vendégek.

Az italok mellett az ételek is főszerephez jutnak, két csárda is kitelepül az idei rendezvényre. A programok közül pénteken a csirkeszárnyevő verseny, operettek és a Chevrolett Band fergeteges rock&roll koncertje gondoskodik a jókedvről.

Szombaton délelőtti és délutáni gyermekprogramok, népdal, néptánc előadások, és persze az elmaradhatatlan Sör kalandtúra, valamint sörkirály választás lesz a jókedv alapja. Nem kérdés, hogy a rendezvény fő attrakciója mégis a szombaton 14:00 órakor rajtoló IV. Hungerit Kakasfőző verseny, amelyre idén több mint 100 csapat nevezett.

Természetesen összeállt az ételcsodákat bíráló zsűri is, amelynek elnöke a szentesi Dömsödi Imre mesterszakács, mestercukrász lesz. A zsűrit Toókos Ferenc, Olimpiai és Világbajnok mesterszakács, szakácsmester, a Magyar Nemzeti Válogatott tagja is segít a döntésben. Szombaton eldől tehát, hogy melyik csapat főzi idén a legfinomabb kakaspörköltet Szentesen.

Legyen Ön is a vendégünk!

Partnerek

 
 
 

Elérhetőség

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 6600, Szentes, Kossuth tér 6.
Telefon: +36-63/510-307
Fax:+36-63/510-341
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.