A zsidóság első képviselői a XVIII. század közepén jelentek meg , de tartósabban megtelepültekről az 1790 körüli időből tesznek említést a források. Az 1817. évi conscriptió 17 családot tüntetett fel, összesen 92 személlyel. Erre az időpontra tehető a szentesi hitközség szervezett megalakulása is, s ekkor bérelték ki imaház céljára Sarkadi Sámuel asztalos házát. A szerény épület 1829-ben tulajdonjogilag is a birtokukba került, s a templomi funkciónak megfelelően kibővítették.
Az izraelita népesség gyarapodását jelzi, hogy 1848-ban már 92 családfőt írtak össze, családtagokkal együtt 509 fővel. A régi, omladozó imaház szűknek bizonyult, ezért 1854 nyarán elvi határozatot hoztak egy új templom építésére. A megvalósítás különböző okok miatt egyre halasztódott, végül 1856-ban ismét a régi épület felújítása mellett döntöttek, de gyűjtötték a pénzt a leendő új templomra is.
1868-ban kimondták az új templom építésének megkezdését. Minden hitközségi tag kötelezte magát egy imaszék megvételére; ez képezte a templomalap legfőbb bevételét. A tervek elkészítésére Knábe Ignác budai építőmestert, a budai zsinagóga építőjét kérték fel. A kiviteli munkát 1869 tavaszán kezdték meg a régi imaház tőszomszédságában.
Az eredeti költségvetési tervhez képest megnövekedett kiadások és az egyházközség anyagi lehetőségei között jelentkező feszültség többször az építkezés felfüggesztéséhez vezetett. Az alapkiadások fedezésére szolgáló összeg 1869 őszére elfogyott. Újabb kölcsönök felvételére nem volt mód, mivel ekkorra már a hitközség minden jövedelmét és birtokát az építkezésbe fektette, így megfelelő biztosítékot nem nyújthattak. A nehézséget csak növelte a hitközség vezetésében beállt szakadás, de az új templom 1870 novemberében tető alá került. A következő évben a belső munkálatok és berendezések is elkészültek. A frigyládát, a padokat és egyéb asztalos munkákat helyi mesterek készítették. Az 1871 őszi nagyünnepi istentiszteletet már az új templomban tartották meg, bár még festetlen padok között. Az öröklámpa ünnepélyes avatására csak 1872 októberében került sor.
Zsinagóga belső
Az új, romantikus stílusú építmény a környék legnagyobb zsinagógái közé tartozott. A gazdagon tagolt homlokzat és a belsőépítészet míves, romantikus stílusegységet alkotott. A női karzatot kígyós, kanelurás, karcsú öntöttvas oszlopok tartották, a padvégek architektonikus díszítésűek voltak, a színes ablaktáblák az adományozó családok szimbólumait ábrázolták. Az első nagyobb tatarozásra 1901-ben, majd 1910-ben került sor; ez utóbbi alkalommal vezették be a villanyvilágítást. Az aranyozott tagozatú új tórát 1912. május 5-én avatták fel.
A II. világháború idején (az ismert okok miatt) a szentesi zsidóság létszáma is lecsökkent. Méretes templomuk az 1960-as évektől jobbára üresen állt, állaga egyre romlott. Az idők múlásával a födém több helyen beszakadt, az épület életveszélyessé vált, s felmerült elbontása is. Az 1970-es évek végén a város tervpályázatot írt ki a zsinagóga hasznosítására és környékének rendezésére. A tervek többsége kulturális funkciót szánt a közel 110 éves épületnek (képtár, hangversenyterem, audiovizuális központ), amelyhez az izraelita egyház ragaszkodott is. Mivel az épület továbbra is egyházi tulajdonban maradt, nem kerülhetett sor a felújítására és hasznosítására.
Az egyre romosabb zsinagóga 1987-ben vétel útján a város tulajdonába került. Hamarosan elbontották az életveszélyes tetőt, s a belső tartozékokat. A munkát avatatlan kezek végezték, ezáltal számos művészettörténeti érték ment veszendőbe. (Az öntöttvas oszlopokat és az ólomüveg ablakok egy részét a megyei műemléki hivatal hódmezővásárhelyi raktárában helyezték el.) A falak évekig tető nélkül, csupaszon álltak; a politikailag mozgalmas évek nem kedveztek az állagóvó építkezésnek.
1992-ben végre tető került az épület, de csak 1996-ban döntöttek hasznosításáról. Kimondták, hogy az egykori zsinagógában a Szentes Városi Könyvtár kap helyet, s ennek megfelelően írták ki a tervpályázatot. A felmerülő költségek biztosítását a város magára vállalta. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével egyeztetve úgy döntöttek, hogy az épület az eredetinek megfelelő architektúrát külsőleg őrizze meg, belső kiképzése azonban az ezredvég könyvtári kívánalmait elégítse ki.Hat pályázat közül a képviselő-testület, a szakbizottságok, neves építészek és a könyvtáros szakma Terney László helyi építészmérnök, volt városi főépítész és munkatársai (Kovácsházi Sándor szerkezetépítő mérnök, Vígh László restaurátor-iparművész, és Fári István épületgépész) terveit fogadták el.
A korábban egy légterű építmény az átépítési tervnek megfelelően négy szintre tagolódik. A zsinagóga eredeti falaira statikailag nem támaszkodik a belso építmény, így a szintek kialakításánál alkalmazott vasbeton szerkezet nem jelent terhet. A nulladik szint az alagsor, amely raktárként szolgál, a további szinteken kaptak helyet az olvasótermek, a különböző könyvtári gyűjtemények, irodák, tanácskozó- és kiállító terem (hasznos alapterület 1300 négyzetméter). A templom egykori fogadóterének egyik benyílójában emlékszobát alakítottak ki, ahol az egyház tarthatja megemlékezéseit. A szintek közötti osztófödém stukkókkal gazdagon díszített, akárcsak az oszlopfők, amelyeknél követték a régi öntöttvas oszlopok mintáit (Vígh László munkája).
A szintek között felvonó működik. A főhomlokzati bejáró díszként szolgál; baloldali szegletén takaros emlékkerttel, benne a szentesi izraeliták emléktábláival, amelyet a volt zsinagóga eredeti kovácsoltvas kerítés-elemei szegélyeznek. Az új főbejáratot az épület északi oldalán alakították ki, ahol a mozgássérülteknek liftet is építettek. Az ablakok két, összesen egy mázsa súlyú hőszigetelt üvegtáblából készültek, rézdísz álosztókkal. Az épületen márvány emléktábla örökíti meg az eredeti tervező és az átépítő mérnök, Knábe Ignác és Terney László nevét.
