Kategória

Építési szabályzat

IVS

HURO SPORTTOURISM

Szentes Város Sportturisztikai Projektje: HURO 1101/172/2.1.3



Szentesi Református Idősek Otthona

Szentesi Reformátusok Idősek Otthona

Szentesi Református Idősek Otthona

Az épület, amelyben a Szentesi Református Idősek Otthona létrejött 1887-1888-ban épült, 120 évvel ezelőtt Makay Endre építész és BárányJózsef kőműves mester tervei alapján. Az épület Kossuth tér felőli része bérháznak készült, a Kiss Bálint utcai rész pedig lelkészlakásnak.

Ez a kettős funkció egészen az államosításig megmaradt. A Kossuth téri részben üzlethelyiségek, Takarékpénztár és bérlakások voltak, amelyek bevétele az Szentesi Református Egyházközség vagyonát gyarapította. A második világháború után a lelkészlakás kivételével az épületet államosították. 2001-ben került vissza az akkori két egyházközség (Szentes Központi és a Szentes-Alsópárt-Kiséri Református Egyházközség) tulajdonába és 2002 őszén pedig a birtokába az épület. A két egyházközség 2001-ben történt egyesülésével létrejött, Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség. Ennek Presbitériuma úgy határozott, hogy a visszakapott épületben idősek otthonát hoz létre. Pályázatot nyújtottunk be a Széchenyi Terv keretében az idősek otthona létrehozására, de pályázat nem kapott támogatást.

2003-ban Szentes Város Önkormányzata és az Egyházközség közös pályázatot adott be a PHARE 2002-2003 Területfejlesztési Program keretében „Szentes városközpont integrált fejlesztése” címmel. Ennek a pályázatnak az egyik komponense volt az idősek otthona létrehozása 496,5 millió forint értékben Hajós Tibor építészmérnök és a Hajós Építész Iroda tervei alapján. Az Önkormányzat Képviselőtestülete jelentős mértékben támogatta a terveket, hiszen megszavazta, hogy nyertes pályázat esetén a 10% önerőt kifizeti. Ezt a támogatást ezúton is köszönjük Szirbik Imre polgármester úrnak és a Képviselőtestület tagjaink. A bíráló bizottság a benyújtott pályázatot jónak tartotta, de anyagi lehetőség hiányában elutasította.

Az Önkormányzat és az Egyházközség újabb közös pályázatának beadására 2004. nyarán került sor a Regionális Operatív Program 2004-2006 keretén belül Szentes városközpontjának rehabilitációja címmel. Ennek a pályázatnak is egyik eleme volt az idősek otthona létrehozása 522 millió forint értékben, ami tartalmazta az épület teljes átalakításán kívül a berendezés összes költségét is. A pályázat 10%-os önrészét Szentes Város Önkormányzata adta. A pályázat elnyerte a bíráló bizottság támogatását és 2005. március 19-én sor került a támogatási szerződés megkötésére.

Szentesi Reformátusok Idősek Otthona

Szentesi Református Idősek Otthona

Egy eredménytelen közbeszerzési eljárás után végül 2006. január 23-án kötött szerződést a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség, Szirbik Imre polgármester úr ellenjegyzésével a POYDOM Magyar-Belga Építőipari Rt-vel az idősek otthona kivitelezésére 2006. október 30-i teljesítési véghatáridővel. Az épület végül jelentős késéssel csak 2007. augusztus 28-án került átadásra az utolsó pillanatban, mert a kivitelező cég augusztus 30-val felszámolás alá került.

Az építkezés során az eredeti épületnek csak a főfalai maradtak meg, a födém és a tető lebontásra került. A korábbi nyitott, boltíves veranda átalakításával jött létre a jelenlegi épület földszinti közlekedő folyosója. Új vasbeton födém és tető készült, ahol az Otthon emeleti része került kialakításra. Az udvarra benyúló épületszárny kiszélesítésével és magasításával jött létre a földszinten a betegellátó részleg, az emeleten pedig az Imaterem. A két szintet lift köti össze egymással. Az épület külső homlokzati képe bár megegyezik az eredetivel, de a vakolat és a díszítések természetesen újak, akárcsak az összes nyílászáró. A korábbi Kossuth térre néző bolthelyiségekből került kialakításra az Otthon negyven személyes ebédlője és a tálaló konyha. A két ingatlan egyesítésével létrejött udvaron kiépített parkban pihenésre alkalmas pergolák, padok kaptak helyet a szökőkút mellett.

A tervező, Hajós Tibor és az Egyházközség vezetői arra törekedtek, hogy az épületben egy korszerű, az idős emberek minden igényét kiszolgáló, magas színvonalú ellátást biztosító Otthon jöjjön létre. A tecnológiai berendezéseket, az orvosi rendelő és a rehabilitációs szoba berendezéseit a Plex-Com-Medik Kft szállította, a bútorokat pedig az Új Cédrus Kft készítette.
A Szentesi Református Idősek Otthona 50 idős ember számára nyújt ellátást. Az Otthonban egy, két és háromszemélyes, valamint házaspári szobák vannak. Minden szobához fürdőszoba tartozik. A szobák berendezettek, a kényelmes ágyak, asztal, székek, fotelek mellett, mindenkinek saját szekrénye, éjjeliszekrénye van. A biztonságot szolgálja az ágyak melletti és a fürdőszobákban levő nővérhívó. Minden szobában van telefonkészülék, kábeltévé és internet csatlakozási lehetőség. Tíz személyenként felszerelt teakonyha áll a lakók rendelkezésére. Az intézménynek korszerűen felszerelt orvosi rendelője és rehabilitációs szobája van. A társalgók és a foglalkoztató a hasznos időtöltés lehetőségét biztosítják. A lakók ruháját, ágyneműjét az Intézmény pincéjében lévő korszerű mosodában tudjuk kimosni. Mindenki számára biztosított a napi háromszori-, szükség szerint, a diétás étkezés. Jelenleg az Otthonnak húsz lakója van.

Szentesi Reformátusok Idősek Otthona

Szentesi Református Idősek Otthona

Ezek az építkezés adatai. Az adatok mögött azt kell meglátnunk, hogy mindez, amiről eddig szó volt az Úristen ajándéka Szentes városának, az itt élőknek. Csodálatos ajándék, hiszen néhány évvel ezelőtt egyikünk sem gondolta volna, hogy ebben az épületben református idősek otthona fog működni. Emberileg erre semmilyen esély nem volt. Isten megajándékozott bennünket azzal a pénzzel, amiből ez az intézmény létrejött. Az Ő ajándéka azonban nem jelenti azt, hogy mindez egyszer csak itt lett készen. Ahhoz, hogy mindaz, amit itt látunk, megvalósuljon nagyon sok embernek a munkája kellett. Sok-sok szellemi és fizikai munka, szeretet, odafigyelés, jószándék van benne ebben az épületben. Azok, akik ebben résztvehettek mind-mind, tudva vagy tudatlanul Isten eszközei voltak. Köszönjük mindenkinek a munkáját, aki dolgozott ezért az Otthonért.

Azért kaptuk ezt a házat az Úristentől, hogy azok az idős emberek, akik előttünk jártak és sokat tettek értünk szülőként, nagyszülőként. munkát végző, terheket hordozó emberként, életük utolsó éveit, évtizedeit biztonságban, kényelemben és szerető közösségben töltsék el.
Az evangélikus templom

A neogótikus, idomtégla architektúrájú templom Francsek Imre tervei alapján készült 1904-ben. A karcsú toronysisak, keskeny csúcsíves ablakok, a támpillérek, a bejárat fölötti rózsaablak a gótikus építészet legjellemzőbb stíluselemeire utalnak. Figyelemre méltó a dísztéglából rakott homlokzat architektúrája, a mázas cserépfedés, valamint a tölgyfaajtó kovácsoltvas növényi ornamentikája. A szentély színes ólomüveg ablakai Krisztusjeleneteket ábrázolnak.

A fehérre festett, fából készült gótikus oltár a szentesi születésű Hegedűs László festőművész Jézus és a samariai asszony című oltárképét foglalja magába. A templom orgonáját özv. Sulcz Endréné Francisti Mária adományozta férje emlékezetére. A harangok szintén a hívek adományaiból készültek Hőnig Frigyes aradi haranggyáros műhelyében. A toronyórát a város adományozta, mely Herman Pál szentesi órás munkája. A templom finom arányaival harmonikusan illeszkedik a városképbe.