Szentes városában sokszínű, gazdag sportélet folyik. A rendszeres testedzésre különösen nagy figyelmet kell fordítani, hiszen ennek élettani hatásai rendkívül jók, ennél fogva ezek nagy szerepet játszanak a betegségek megelőzésében. Ennek érdekében a helyi önkormányzat a sportkoncepcióban megfogalmazott jövőképét úgy alakítja ki, hogy a város – 1996-ban megszerzett nemzeti sportvárosi státuszának megőrzése mellett az emberek jóval szélesebb körét bevonva – remények szerint belátható időn belül sportoló várossá is váljon. Szentes megítélése a sporttársadalomban is kedvező és elismert, a szűkebb környezet véleménye szerint kiemelkedő fontosságú a sport minden területe, az iskolai testnevelés, a szabadidősport, valamint a versenysport és az utánpótlás-nevelés.
A diáksport az iskolai testnevelésre épül, annak gyakorlatanyagát használja fel játékosan, versenyszerűen, meghatározott szabályok szerint. A város diáksportja stabil, jól szervezett. A versenyprogramokat a Városi Diáksport Bizottság (továbbiakban: VDSB) koordinálja. A bizottságon belül alsófokú és középfokú tagozat működik. A város a mindenkori költségvetésben meghatározott sporttámogatási keretösszegen belül a Gyermek– és Ifjúsági Sportbizottság (továbbiakban: GYISB) által meghatározott összeggel segíti a diáksportot. A városi versenyek lebonyolításához biztosítottak a feltételek. A magasabb szintű megyei, területi és országos versenyeken való részvétel a VDSB támogatási keret terhére, valamint pályázati pénzek bevonásával biztosított. Szentes város az oktatási intézményeikben diáksportkörök, valamint diáksport egyesületek működnek, partnerként segítve a VDSB munkáját, gazdagítva a tanórán kívüli testnevelési és sporttevékenységet, működtetik a közoktatásban tanuló fiatalok sportfoglalkozási és versenyrendszerét. A diáksport munkáját eredményesen segíti a testnevelői munkaközösség. A város példamutató módon szervezi meg a városkörnyéki települések versenyeit is és helyet ad megyei döntők lebonyolításához is. Fontos szerepe van a kistérségi társulások intézményeiben tanulókkal kialakított diáksport rendezvényeknek (Nagytőke, Eperjes, Szegvár, Derekegyháza, Nagymágocs, Fábiánsebestyén és Árpádhalom).
Az utánpótlás nevelés alappillére az iskola. Tehát az iskolai testnevelés, a diáksport és az utánpótlás nevelés összefügg, és egyszersmind kiegészíti egymást. Ennek célja leginkább a versenysport utánpótlás bázisának biztosítása. Az utánpótlás nevelés fontos feladatának kell tekinteni az abban résztvevő fiatalok egészségi és edzettségi, valamint pszichikai állapotának javítását, illetve a sporttevékenység során a pozitív erkölcsi tulajdonságok kialakítását kibontakoztatásának megalapozását. Az önkormányzat ezért fontos feladatának tekinti a sportegyesületi keretek közt folyó utánpótlás nevelés támogatását, ami a GYISB döntése alapján a kiemelt sportágak – a vízilabda, úszás, labdarúgás, táncsport, cselgáncs és a karate – támogatásában nyilvánul meg.
A szabadidősport fogalma azonos az egészségmegőrzés, egészségvédelem, az egészséges, mozgás-gazdag életmód kialakítása céljából végzett sporttevékenységgel, mely az aktív pihenést, felfrissülést, felüdülést, örömélményt jelent az egyén számára. A város szabadidősportja az elmúlt években szervezettebbé vált. Az 1993-ban alakult Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetségnek alapító tagja Szentes Város Önkormányzata. 1993 óta a megyei szövetség elnökségében delegált tagja van a városnak, így aktív részese a megyei programok kialakításának és lebonyolításának. Több szabadidősport tevékenységre szakosodott egyesület működik a városban: Szabadidős Sportklub, Delfin Egészségmegőrző Sportclub, Szentesi Vasutas SC., és a KONTAVILL Szabadidősport Egyesület. Az egyesületek szervezésében több városi amatőr bajnokság kerül megrendezésre (kispályás labdarúgás, asztalitenisz, teke, teremlabdarúgó városi bajnokság). Több kiemelt országos és megyei szabadidősport rendezvénynek hagyományosan résztvevője a város (a Kihívás Napja, Országos Női Sportnap, Világ Gyalogló Nap, megyei Amatőr Kupák). Szentes több szabadidősportos rendezvénye vált közkedveltté: Aerobic Nap, Megyei Amatőr Sportnap, Országos Pedagógus Úszóverseny, Nemzetközi Szenior Úszóverseny, Óvodától az Olimpiáig Úszóverseny, Európai Amatőr Vízilabdacsapatok Fesztiválja, HUNGERIT Kupa Városi Teremlabdarúgó Bajnokság. Örvendetesen szaporodtak a munkahelyi sportnapok is, amelyek egy kezdődő szemléletváltás bizonyítékai. Közkedveltek a nők körében az aerobic foglalkozások, melyeket több helyszínen és rendszeres formában szerveznek.
Szentes város a sportolóin keresztül vált ismertté a hazai és a nemzetközi sportéletben is. A kiemelkedő sporteseményeken, nemzetközi versenyeken elért eredménye a médiában sokszor megjelennek. Országos hírű elismeréseket tudhat magáénak a város vízilabda sportága. Az egyre nehezedő körülmények ellenére Szentesen a versenyszerűen sportolók amatőr sportegyesületi tagokként sportolnak. Jelentősek a város egyesületei (Szentesi Kinizsi SZITE, Szentesi Vízilabda Klub, Szentesi Tenisz Klub, Szentes Városi Úszóclub, Szilver TSE, Szentesi Vasutas SC, Oyama Dojo SE, Szentesi Futsal SC, Szentesi Kosárlabda Klub, Szentesi Pollák DSE) a különböző sportágak eredményei alapján kialakult nemzetközi kapcsolatai: vízilabda, labdarúgás, karate, táncsport. A város több nemzetközi verseny színhelye volt az elmúlt időszakban (KICKBOKSZ Európa Bajnokság, Nemzetközi tornák). A sportrendezvényeken hétről-hétre több ezren hódolnak kedvenc időtöltésüknek, szórakoznak és kikapcsolódnak, ezért nem túlzás kijelenteni, hogy a versenysportnak közérzet alakító hatása is van. Megnőtt az igény a szakértő közvélemény részéről a település rangjához méltó sportesemények iránt.
Sportkapcsolatok
Különös figyelmet kell fordítani a testvérvárosokkal kiépített kapcsolatokra, ahol a sportáganként, iskolánként kialakuló együttműködéseket a lehetőségek szerint támogatja az önkormányzat. A város nemzetközi kapcsolatai a sportban több formában valósulnak meg. A testvérvárosi kapcsolatok legkönnyebben a sport területén valósultak meg és váltak rendszeressé az adottságoknak megfelelően. A városnak jelenleg 8 testvérvárosa van: Bácskatopolya, Buňol, Markröningen, Dumbrovita (Új Szentes), Sankt Augustin, Askhelon, Karina és Skierniewice.
Sportlétesítmények
Szentes városában a jelenlegi színvonalú versenysporthoz, diáksporthoz, szabadidősporthoz megfelelő minőségű és mennyiségű sportlétesítmények állnak rendelkezésre. A város sportlétesítményeinek döntő többsége önkormányzati tulajdonban van. Az egyesületek által igénybevett létesítmények a Sportközpontnál koncentrálódnak.
A város legrégebbi sportlétesítménye a labdarúgópálya és környéke. A dr. Papp László Városi Sportcsarnok 1996-ban épült, azóta aktív színhelye a teremsportoknak, rendezvényeknek. Nagyobb hagyományokkal rendelkezik a Strandfürdő, mely a Kurca-folyó által övezett Széchenyi-ligetben fekszik. A fürdő 2002-ben áttörő fejlődésen ment keresztül. Új közös öltöző, büféblokk létesült, élménymedencék, gyerekmedencék és csúszdák épültek, de megújultak az üdülőházak is. Folyamatosan bővülnek szolgáltatásai, szépül környezete. 2009. január 1-jétől kezdődően a Sportközpont szervezeti felépítésében és működésében változás történt, mivel Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megalapította a Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft-t. Az intézményi átszervezés során a Sportközpont üzemeltetési köréből kikerült az Uszoda, az Üdülőházak és a Teniszpálya. A Sportközpont továbbra is a Polgármesteri Hivatal részben önálló intézményeként működteti a kezelésébe adott sportlétesítményeket (dr. Papp László Városi Sportcsarnok, Berekháti Tornaterem, Futballpálya).