Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

ÓVODAI BEÍRATÁSOK SZENTESEN a 2016/2017. nevelési évre

ÓVODAI BEÍRATÁSOK SZENTESEN
ÓVODAI BEÍRATÁSOK SZENTESEN

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (1) bekezdése szerint: Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, „.. az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.”

A közoktatási törvény értelmében a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától – 2016. szeptember 1. – legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.

A jegyző – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

 

Felhívjuk a Tisztelt Szülők figyelmét, hogy a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt, amennyiben az óvodai nevelésre kötelezett gyermek óvodakötelezettségét külföldön teljesíti.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja alapján az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.

Az óvodai beíratások időpontja: 2016. április 20-21-én 07.00 és 17.00 óra között történik a lakóhely szerint illetékes vagy választott óvodában. (A Szentesi Központi Óvoda Vásárhelyi Úti Tagóvodájában nem lesz óvodai beíratás.) Az óvodai beíratásoknál előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket.

 

Beíratáshoz szükséges dokumentumok:

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
  • a gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
  • a gyermek TAJ kártyája,
  • a gyermek oltási kiskönyve
  • gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat (amennyiben van ilyen)
  • a gyermek halmozottan hátrányos helyzete esetén az ezt igazoló szülői nyilatkozata
  • a sajátos nevelési igényű gyermekek felvételéhez a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata.

A felvételi eljárás eredményéről szóló értesítést az óvodavezető 2016. május 26-ig írásban megküldi a szülőnek, illetve a törvényes képviselőnek.

A szülő a döntés kézhezvételtől számított 15 napon belül jogorvoslati kérelemmel fordulhat a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjéhez. A kérelmet írásban, az óvoda vezetőjénél kell benyújtani. Az óvoda vezetője a kérelmet annak beérkezésétől számított 3 napon belül továbbítja a jegyző részére. A benyújtott kérelem tárgyában a jegyző az Nemzeti köznevelésről szóló törvény 37. § (3) bekezdése és a 38. § (1) bekezdése alapján hoz döntést. A jegyző a másodfokú eljárás során a kérelmet elutasíthatja, a döntést megváltoztathatja, vagy megsemmisítheti, és a nevelési intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.

Az óvodai körzetek felvételi körzetei és az alapító okiratok a város honlapján és az óvodákban megtekinthetőek.

A beiratkozásokkal kapcsolatos közelebbi, részletes információk az egyes tagóvodákban, illetve az óvodák és a város (www.szentes.hu) honlapján szerezhetők be.