(Magyar)

(Magyar) Széchenyi 2020

 RSS hírek a Szentes.hu-ról

(Magyar) Településkép védelme

(Magyar)

Építési szabályzat

IVS


Okmányirodai szolgáltatások bővülése

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala az elmúlt héttől új szolgáltatást vezetett be az okmányirodákban. Az ügyfelek SMS-ben és e-mailben is kaphatnak értesítést az igényelt okmányaik (személyazonosító igazolvány, útlevél és vezetői engedély) megérkezéséről, illetve postára adásának napjáról.

A szolgáltatás keretében az ügyfél ilyen irányú kérésére, az okmány igénylésekor az általa megadott mobiltelefon, illetve e-mail elérhetőségére automatikus értesítést kap arról, hogy okmánya postázásra, illetve okmányirodai átvétel választása esetén az okmányirodába bevételezésre került. Amennyiben az ügyfél mobiltelefonszámát és e-mail címét is megadja, mindkét elérhetőségére megkapja az értesítést. Az ügyfél elérhetőségi adatait a kérelem felvétele során szükséges a szakrendszerben rögzíteni.

Kérjük, a személyazonosító igazolványt, útlevelet illetve vezetői engedélyt igénylő ügyfeleket, hogy minél többen vegyék igénybe ezt a szolgáltatási lehetőséget.

Polgármesteri Hivatal Okmányiroda


Szentes idegenforgalmi jelzőtábla az M5 mentén

Szentes idegenforgalmi jelzőtábla az M5 menténAz idei évben számos olyan kisebb-nagyobb intézkedés történt Szentesen, mely nem túl nagy ráfordítással, de igényes kivitelezéssel annál nagyobb sikert hozhat, új irányt mutatva ezzel az idegenforgalomban.

Az immár idegen nyelven is elérhető városi honlap és az országosan is új kezdeményezésnek számító MP3-as hangos idegenvezetés mellett most az ország egyik főütőerét jelentő M5 autópálya mentén került kihelyezésre Szentes város idegenforgalmi jelzőtáblája, mely elősegíti a Budapest felől a Dél-Alföld irányába utazó turisták megnyerését és Szentes felé való irányítását.

A projekt a Magyar Turizmus Zrt., az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közös engedélyével valósulhatott meg.


Szerdától ismét II. fokú hőségriasztás

Ismét erősödik a nappali felmelegedés. Szerdától nyugat felől egyre szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, így már egyre kevesebb helyen számíthatunk záporra, zivatarra. Csütörtökön, pénteken alapvetően napos, száraz idő várható. Szombatra nagy valószínűséggel egy hidegfront érheti el északnyugati megyéinket, amely a hétvége folyamán várhatóan áthalad fölöttünk, záporokat, zivatarokat és lehűlést okozva. A lehűlés mértéke azonban bizonytalan.

A napi középhőmérséklet szerdától egyre több helyen 25 fok közelében, vagy a fölött alakul. Az országos tiszti főorvos az előrejelzések és az Országos Környezetegészségügyi Intézet szakmai elemzése alapján 2010.
július 21-24. között II. fokú hőségriasztást rendel el hazánk területére.

Országosan várható minimum és maximum hőmérsékletek:
július 21. szerda: hajnalban 16, 21 °C napközben 30, 34 °C július 22. csütörtök: hajnalban 17, 22 °C napközben 31, 35 °C július 23. péntek: hajnalban 18, 23 °C napközben 32, 36 °C július 24. szombat: hajnalban 18, 23 °C napközben ÉNY-NY: 25, DK: 31 °C július 25. vasárnap: hajnalban 13, 18 °C napközben 23, 28 °C július 26. hétfő hajnalban 15, 20 °C napközben 25, 30 °C A meleg fokozottan megviseli szervezetünket. A déli órákban tartózkodjunk hűvös helyen. A lakások felmelegedését úgy akadályozhatjuk meg, ha becsukjuk az ajtót, ablakot és besötétítünk. Este, éjszaka szellőztessük át a helyiségeket friss levegővel. Az elveszített folyadékot folyamatosan pótolni kell. Az idősekre, betegekre és a kisgyermekekre különösen figyeljünk oda. A kirándulók, utazók, nyaralók mindig vigyenek magukkal elegendő folyadékot.

Kérjük, hogy mindenki fokozottan tartsa be az egészségmegőrzésre vonatkozó tanácsokat.


Tűzgyújtási tilalom

Az utóbbi időben a rendkívüli meleg és csapadékmentes időjárás miatt a Bács-Kiskun és Csongrád megye területén lévő erdőkben fokozott tűzveszély alakult ki.

Ezért a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság, a Bács-Kiskun és Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság egyetértésével, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. Tv. 67. §. (2) bekezdése, valamint a 274/2006. (XII. 23.) Kormányrendelet 22. §. (1) bekezdése alapján, Bács-Kiskun és Csongrád megye területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre – átmeneti időre – azonnali hatállyal általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.

A tilalom idején tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is.

A közúton és vasúton utazók, az erdőben kirándulók, valamint a mezőgazdasági területeken dolgozók által eldobott égő cigaretta csikk és dohánynemű fokozott tűzveszéllyel jár, mivel a kiszáradt árokparton, illetve vasúti töltések mellett keletkező tüzek sok esetben közvetlenül erdő- és mezőgazdasági területeket is veszélyeztetnek.

Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el.

A tilalom feloldására a fokozott tűzveszély elmúltával az erdészeti hatóság későbbi időpontban intézkedik.


Hőségriasztás!

Július 12-én, hétfőn az Országos Tiszti Főorvos II. fokozatú hőségriadót rendelt el. A hőség elleni védekezésről hasznos tanácsokat találhatnak Szentes város honlapján, a www.szentes.hu-n Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint, kedden az UV index 7,4 ami nagyon erős érték.

A huzamosabb ideig szabadban tartózkodóknak a figyelmébe ajánlják, hogy védekezzenek, ha tehetik használjanak széles karimájú kalapot, napszemüveget, napernyőt, a fedetlen testrészekre fényvédő-krémet használjanak. Valamint kerüljék a déli napsütésben az árnyékmentes helyen való tartózkodást. A bőrleégési idő 11 és 15 óra között kb. 15-20 perc.